Meghosszabbította a Club Aliga legújabb pályázati felhívásának határidejét a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI). November 15-ig várja az igazgatóság a Club Aliga három ingatlanegyüttesének megvásárlását, valamint a vitatott partszakaszokat is magában foglaló terület hosszú távú vagyonkezelését vállalók jelentkezését. A kiírás értelmében a vagyonkezelői jog a kikötőre, annak műszaki létesítményeire is vonatkozik. Az ingatlanok összterülete 47 hektár. Ötvenöt épület található rajta, amelyek alapterülete 31 ezer négyzetméter. A pályázatok rangsorolásakor a vételár, illetve a vagyonkezelői jog megszerzéséért ajánlott ár lesz a fő szempont.
Mindez azonban nem tetszik a helyi önkormányzatnak és a település üdülőtulajdonosainak. A közelmúltban demonstrációra is sor került a KVI által kezelt Club Aliga tervezett eladása ellen. A tüntetés fő szervezője, a Balatonaliga Üdülőközössége Egyesület tiszteletbeli elnöke, Veres Lászlóné lapunknak kifejtette: már postára is adták a KVI, a Miniszterelnöki Hivatal, a Pénzügyminisztérium, valamint a Köztársasági Elnöki Hivatal számára petíciójukat, amellyel a jelenlegi pályázati kiírás módosítását vagy visszavonását szeretnék elérni. Fő gondjuk, hogy a településen a Balaton megközelíthetőségét főként az üdülőkomplexumhoz tartozó partszakasz biztosítja. A magánosítással a tópart egy részét elzárnák a helybéliek, valamint az üdülőtulajdonosok, a nyaralók elől.
– Elegünk van abból, hogy a kisember mindig háttérbe szorul, hogy nekünk kell kuncsorognunk a jogainkért, elegünk van a hivatalok packázásaiból – jelentette ki lapunknak Veres Lászlóné. – Egyesületünk 15 éve küzd azért, hogy zavartalanul élvezhessük a Balaton-partot, korlátozás nélkül lemehessünk a vízhez, és ne kelljen naponta fejenként 650 forintot fizetnünk azért, ha fürödni akarunk vagy csak sétálni a tó partján.
A tiszteletbeli elnök emlékeztetett arra, hogy a helyi lakosok és üdülőtulajdonosok legutóbb a múlt év végén, majd az idén februárban hallatták hangjukat a volt pártüdülőre kiírt pályázatok miatt. A KVI már kétszer kínálta fel eladásra az ingatlanegyüttest, ám végül mindkét pályázat eredménytelenül zárult, egy ajánlat sem érkezett a legutóbb bruttó tízmilliárd forintban meghatározott kiírásra. Veres Lászlóné elmondta: az ötvenes években, az államosítás előtt a helyiek tulajdonában volt az üdülő területe, ám az ingatlan elvételéért a település semmiféle ellenszolgáltatást nem kapott. Ezért az önkormányzat szeretné elérni, hogy a part és a vagyonkezelésre felkínált területek kerüljenek köztulajdonba. Ahhoz is ragaszkodnak, hogy az utakon szabad legyen az átjárás, és alakítsanak ki az üdülőközpont egyik végén közterületet és strandot. Februárban a helyi önkormányzat jelezte is igényét a teljes üdülőegyüttesre, ám a Miniszterelnöki Hivataltól azt a választ kapták, hogy a kormány programja szerint az ingatlan eladása a sürgősségi betegellátás fejlesztését szolgálja. Az önkormányzat ennek ellenére az elfogadás előtt álló településrendezési tervében a Club Aliga teljes partszakaszát szabad parti sávként szerepelteti.
Az érdekvédelmi szervezet tiszteletbeli elnöke azért tartja elfogadhatatlannak a mostani privatizációs kiírást, mert a jövőben magánszeméllyel vagy vállalkozással kellene pereskedniük a helyieknek azért, hogy a Balaton-törvényben előírtaknak megfelelően közterületek maradhassanak a vitatott ingatlanrészek, ingyenes bejutást és átjutást biztosítva bárkinek. Veres Lászlóné szerint követeléseikre csak az nyújthat megfelelő garanciát, ha nem magántulajdonos, hanem a helyi önkormányzat lesz a vitatott területek vagyonkezelője.
Amerikai vétó? Az amerikai képviselőházhoz fordultak segítségért a Club Aliga területének egyes korábbi tulajdonosai, akik szerint a privatizációs eljárás törvénytelen. 1958-ban ugyanis nem vásárolták meg a Club Aliga területeit az akkori tulajdonosoktól, azaz a magyar állam ma jogszabályba ütközően birtokolja az érintett ingatlanokat. Az USA-ban élő tulajdonosok megbízottja most az amerikai képviselőház illetékes képviselőjének a segítségét kérte annak érdekében, hogy törvénytelenségre hivatkozva akadályozza meg a Club Aliga magánosítását. Az emberi jogok európai egyezményére hivatkozva a korábbi tulajdonosok azt kérik, kongresszusi képviselőjük mihamarabb vegye fel a kapcsolatot az USA magyarországi nagykövetével az ügy tisztázása végett. Minthogy a Club Aligára november közepéig adhatók le az újabb ajánlatok, a korábbi tulajdonosoknak valójában néhány napjuk maradt arra, hogy a pályázati eljárást meghiúsítsák.