Vita a regisztrációs adóról

Csákó Attila
2005. 10. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hidegzuhanyként érte a regisztrációs adó módosítása az újautó-értékesítőket és -importőröket. Győző Gábor, a Magyar Gépjármű-importőrök Egyesületének (MGE) elnöke tegnap azt kifogásolta, hogy a pénzügyi tárca végül a korábbi megállapodásuktól eltérő javaslatot nyújtott be. Az elnök aláhúzta: a regisztrációs adó feltételrendszerének megváltoztatása, az avultatás bevezetése következtében a használtautó-behozatal jelentős mértékben fog növekedni, s emiatt csökken az újautó-eladások száma. Győző Gábor hangsúlyozta: a magyarországi újautó-értékesítés visszaesése több mint kétszáz márkakereskedő csődbe jutását, hatezer munkahely megszűnését hozhatja. A változással a központi költségvetés is rosszul jár, s a tervezett 85 milliárd forintos bevétel sem teljesülhet, hiszen a változás miatt 22 milliárd forint adóbevételtől esik el az állam. Ezenfelül komoly környezetszenynyezési károkkal is számolni kell.
Az MGE és a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) szerint a használtautó-behozatal növekedése nem érdeke a társadalomnak, a gazdaságnak, az államháztartásnak és az autós szakmának, viszont érdeke a legalitás határán működő, adót elkerülő vállalkozói rétegnek Magyarországon és Nyugat-Európában. Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke aláhúzta: mára a használtautó-piac jelentősen kifehéredett, így az ilyen vádaskodással nem tud mit kezdeni. A bűnözői körök, a hamis számlák elleni fellépést ők is szorgalmazzák, sőt le is tették tavasszal javaslataikat a Pénzügyminisztériumnak. Az sem igaz, hogy az újautó-eladások csökkenése a használt behozatalának növekedése miatt következik be. A regisztrációs adóval kapcsolatban kifejtette: az értékarányosítás uniós követelmény, s ennek eredményeképpen veszik figyelembe a használt autóknál az avultatást. Egyfelől örülnek a változásnak, de azt kifogásolják, hogy a korábbi 25-40 százalékos adóemelés helyett 70 százalékkal nő a teher, sőt a használt autóknál minimum 90 százalékkal emelkedik az alap regisztrációs adó.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.