Kétszáz kórházi és szanatóriumi páciens halálának körülményeit vizsgálja a louisianai ügyészség New Orleansban, mert felvetődött a gyanú, hogy a Katrina hurrikán idején gondozóik hanyagsága vagy a kegyes halálhoz segítő injekciók miatt vesztették életüket – jelentette tegnap a Reuters.
A huszonnyolc tagú vizsgálóbizottság hét államügyész irányításával folytatja a vizsgálatot hat kórházban és tizenhárom szanatóriumban; összegyűjtik a boncolási jegyzőkönyveket, tanúkat hallgatnak ki. A bizonyítás azonban nehéz, mert a tanúként számba vehető emberek többsége szétszéledt az állam területén. Eddig csak egy házaspárt, a St. Bernard Parish szanatórium tulajdonosait vették őrizetbe, mert augusztus 29-én magukra hagytak harmincnégy magatehetetlen beteget, akik aztán belefulladtak az épületet elöntő, két méternél is magasabb vízáradatba.
Vizsgálják egy kilencvenéves asszony halálának körülményeit is. Thelma Wallt, egy idősotthon lakóját az evakuáláshoz használt iskolabuszon érte a halál, a gyanú szerint azért, mert nélkülöznie kellett a szükséges orvosi ellátást. A hurrikán másik idős áldozatának ügyében azért folyik vizsgálat, mert családja már két hónapja várja, hogy eltemethesse, de a holttest még az azonosításra várók között van.

Csákánnyal végezte ki feleségét egy férfi Csömenden