Nem tévednek azok, akik a faji indíttatású, vagy etnikai-vallási felhangokkal tarkított konfliktusok sokasodását vizionálják a bevándorlók tömegeit befogadó Nyugat-Európában – így nyilatkoznak megfigyelők azután, hogy Párizs utóbbi napjait ilyen csetepaték határozták meg.
A francia főváros egyik – főként afrikaiak lakta – északkeleti külvárosában immár harmadik éjszaka folytatódtak a zavargások: vasárnapra virradóan is több tucat fiatal autókat gyújtott fel, épületeket rongált meg és kőzáport zúdított a kivezényelt rendőrökre. Clichy-Sous-Bois-ban a fiatalok mintegy 20 gépkocsit gyújtottak fel, s kövekkel, üvegpalackokkal dobálták a rendfenntartó erőket. Senki nem sérült meg, de a rendőrség őrizetbe vett 15 randalírozót. A zavargások csütörtök este kezdődtek, azután, hogy az állítólag a rendőrség által lopásért üldözött fiatalokat halálos áramütés érte az elektromos művek egyik áramátalakítójában, ahol menedéket kerestek. Az áramütés egy 14 és egy 16 éves fiatal életét oltotta ki, egy társukat pedig súlyos állapotban szállították kórházba.
Péntek este a tűzoltóságnak 40 esetben kellett kivonulnia a fiatalok által előidézett gyújtogatásokhoz a párizsi külvárosban, ahol a 28 ezer lakos többsége afrikai bevándorló. A fiatalok szeméttárolókat, gépkocsikat gyújtottak fel, sőt egy lövést is leadtak a rendőrökre. Egy rendőrségi szakszervezeti illetékes elkeseredettségében a hadsereg segítségét kérte, és úgy fogalmazott, hogy „Clichy-Sous-Bois-ban polgárháború van, nem tudjuk kezünkben tartani a helyzetet. Kollégáimnak nincsenek meg a megfelelő eszközei, és nem kaptak kiképzést utcai harcokra”.
Nicolas Sarkozy belügyminiszter, aki leszámolást hirdetett a városi erőszakkal szemben, kijelentette: a két fiatalt nem üldözte a rendőrség, amikor agyonütötte őket az áram.

Hajmeresztő szökési terv Esztergomban