Zoli egyeztet

2005. 10. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gál J. Zoltán, aki mostanában általános politikai államtitkár a Miniszterelnöki Hivatalban, a jelek szerint egyeztetéseket folytat a Magyar Televízió vezetőivel. Az államférfi ezt megelőzően a Medgyessy-kabinet diploma nélküli szószólója volt, ám főnöke nemes egyszerűséggel kirúgta onnét, így aztán – más megoldás nem lévén (a ferenceseknél nem volt megüresedett hely) – a hamarosan regnáló Gyurcsány Ferenchez szegődött.
Gál J. Zoltán egyeztet az MTV vezetőivel. Ez körülbelül olyan, mint ha én tárgyalásokat kezdeményeznék az iraki síiták és szunniták között, s mint a térség szakértője, a sarokba ültetném a kurdokat. Jó lenne tudni, miről beszél egy politikai államtitkár az állítólag pártsemleges közszolgálati televízió műsorokért felelős alelnökével, Simon Andrással. Tegnap felvételt közöltünk, amelyen az államtitkár egy budapesti pizzériában az alelnökkel látható. Lendületes beszélgetés zajlik, talán az elfogyasztott pizza minőségéről ment a vita, túlfűszerezte-e azt a szakács, vagy ellenkezőleg, föl kell terjeszteni a középkereszt tiszti fokozatára…
Nagy kérdések ezek, melyekre Gál J. Zoltán tudna adekvát választ adni – nem véletlen, hogy a kormányfő őt szemelte ki a süllyedő fregatt kapitányának. A lényeg: Gál J. újra itt van. Simon alelnök pedig most már tudja, mit kell tennie. Az MTV műsorait elnézve eddig is tudta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.