A javaslatban szerepel az EU irányelveinek megfelelő tisztességes verseny megteremtése az árampiacon már 2006-tól, illetve az, hogy jövő év március 1-jéig a kabinet legalább tíz százalékkal mérsékelje a villamos energia fogyasztói árát.
Tegnap a T. Házban az MSZP is saját áramjavaslattal állt elő. Gál J. Zoltán, a MeH kommunikációért felelős államtitkára azzal vádolta meg Orbán Viktort és a Fideszt, hogy kormányzásuk idején megszüntették a kabinet hatósági árszabályozási jogkörét a villamos energia esetében. Az ő kezdeményezésük ezt lenne hivatott visszaállítani, ám mint kiderült, ez csak arra a hatósági árra vonatkozna, amelyen az erőművek értékesítik termelésüket az áramszolgáltatóknak.
Gál J. szavai a megegyezés helyett újabb polémiát indítottak el. Deutsch Tamás (Fidesz) közölte: 2001 decemberében a villamos energiáról szóló törvény módosításakor az Orbán-kormány előterjesztésére a parlament éppen hogy megerősítette a kabinet áramárral kapcsolatos szabályozási jogosítványait, a jelenlegi kormány ezzel viszont nem élt, így az utóbbi három évben csaknem 40 százalékkal nőtt a villamos energia fogyasztói ára. Orbán Viktor tegnap a luxusprofittal kapcsolatban egy csütörtöki egyeztetésre küldött meghívót az MVM Rt. és az állammal hosszú távú szerződésben álló öt nagy energiatermelő vállalat képviselőinek.

Orbán Viktor: Óriási hiba lenne az európai pénzeket Ukrajnába küldeni!