A mutatvány

Most minden komoly politológus, elemző és véleményformáló egyöntetűen állítja, a volt és a jelenlegi miniszterelnök vagyonosodását vizsgáló bizottságok munkálkodásának nem volt semmi haszna és értelme. Nem értek egyet velük, hiszen az elmúlt fél év alatt nagyon sok újszerű, eredeti információval gazdagodtunk. Például a Gyurcsányt vizsgáló bizottság szocialistáitól értesülhettünk arról, hogy Fletó kizárólag saját tehetségének köszönhetően, tisztességesen és minden szempontból törvényes úton gazdagodott meg. Hát, ha mifelénk így néz ki a tisztesség meg a törvényesség, akkor az eddigi fogalmainkat erkölcsről és a törvényről sutba vághatjuk, s kezdhetjük elölről az anyanyelv és a közösségi alapelvek tanulását. Egy újabb adalék, hogy 1990-ben nem is annyira rendszerváltás, hanem szemantikai váltás történt, a szavak új értelmet nem, de új értelmezést kaptak. Egy normális, egészséges rendszerben az Orbánt vizslató inkvizíciós eljárást sem neveznék parlamenti vizsgálóbizottságnak, hanem annak, ami valójában volt: koncepciós kirakatpernek. Mindenesetre tudomásunkra jutott, hogy a fényűzéstől mentes, a hazai viszonyok között némi polgári jómódot biztosító eszközök már kirívóan nagy vagyonnak számítanak, visszaélések sorozatával lehet csak hozzájuk jutni, és aki ilyen körülményeket teremt magának, az szégyellje magát, de minimum a közéletből vonuljon vissza.
Jó tudni, hogy mi a Szabó Zoltán, Török Zsolt, Eörsi Mátyás alkotta „belső hármas” meglátása a témáról. Sajnos már a puszta megjelenésük is kihágás a jó ízlés ellen, de – Vadai Ágnessel együtt – mégiscsak ők képviselik az ország egyik felét. Ne is keressük tovább az ország kettészakadásának okait, nem lehet egység ott, ahol ilyen emberek ítélkeznek tisztességről, erkölcsről, törvényességről, ahol az ő kóros elfogultságuk hivatalos, közjogi funkcióhoz juthat. Amúgy egy rakás izgalmas kérdést homályban hagytak, nem kérdezték meg többek közt, hogy Orbán a futballcsukáját saját pénzén vette, vagy az egyesülettől kapta, csak a meccseken veszi-e fel, netán szokott benne a kertjében is dekázni? A vasárnapi istentiszteleten mennyit dob a perselybe, az összeg közpénzből származik-e, vagy a gyerekek zsebpénzét kéri kölcsön, esetleg előfordult-e már, hogy az egyházfi figyelmetlenségét kihasználva kimarkolt a hívek adományaiból? Miniszterelnökként visszaváltotta-e hó végén az üres üvegeket, azok között voltak-e olyanok, amelyek a reprezentációs keretből (közpénzből!) származtak, és az így nyert bevételt mire fordította? Van-e olyan ismerőse, aki képes kikötni a villany-, gáz-, vízórát, szokott-e találkozni vele, vendégül látta-e otthonában. A lapos lelkű közvélemény hergelésére az ilyen és hasonló kérdések is alkalmasak lennének, rossznéven vesszük, hogy a „belső hármas” elmulasztotta felvetni.
Végeredményben kiderült, hogy Orbán nemcsak Gyurcsányhoz, de Hornhoz és Medgyessyhez viszonyítva is ügyetlen üzletember. Sőt, semmiféle használható üzleti érzéke nincs. Aki ma Magyarországon termőföldbe fekteti a pénzét, az nem a meggazdagodásra törekszik. Az az 54 hektár a Haris-közben sokat érne, de Felcsúton nem nagy durranás. Ha Orbán nyerészkedni akarna, azért a „szakszerűen” felbecsült 200 millió forintért tokkal-vonóval odaadná a teljes vagyonát, roppant jól járna. De Orbán nem egy Gyurcsány, tőle távol állnak a „kínosan tisztességes és törvénytisztelő” üzleti manőverek, nem is lehet kettejüket egy lapon emlegetni. Csak a parlamenti vizsgálóbizottságok bírnak ilyen közvélemény-formáló küldetéssel, s a tapasztalatok szerint ezen feladatoknak megfelelnek.