A néma kakas

Gizi néni Újpesten lakott egy kertes, emeletes bérház földszintjén. Csendes volt a környék, a házban lakók is megértették egymást. Mindenki mindenkinek köszönt, és gyakran átjártak egymáshoz pletykázni az asszonyok. Ha valaki a piacra ment közülük, mindig végigkérdezte a lakókat, hozzon-e valami zöldségfélét. Szóval nagy volt az egyetértés és a házi béke.
Gizi néni egy kis baranyai községből került Újpestre, és egyedül tengette életét kis nyugdíjából. Olykor-olykor meglátogatta vidéken maradt rokonsága. Atyjafiai sosem jöttek hozzá üres kézzel. Hoztak neki a kertjük terméséből. Mert más íze van az otthon termett almának, mint a piacról vásároltnak. A régi otthon íze!
Így tett szert az idős asszony az udvaron kapirgáló kis baromficsapatra is. Két csirkéje volt és egy tarajos kakasa, amelyik minden reggel harsányan, de elég rekedten kukorékolt. Nem bántón, hangja a béke harsonája bolt, vidéki meghittséget hirdetett, öröm volt hallani. Ilyenkor a lakók összenéztek, s jó reggelt kívántak egymásnak. Ez a kis baromfiállomány is a megértést hirdette.
A ház közösen gondoskodott róluk. Kiszórták nekik a kertbe a maradékot, de gyakran hoztak egy-egy cső kukoricát is. Teca néni, aki imádta az állatokat, egyszer búzát vásárolt tíz forintért, és megetette velük. Közben ott állt mellettük, hogy elhessentse a szemtelen verebeket. Még a folyton morgolódó Gábor úr, aki tavaly ment nyugdíjba, sem talált ebben kivetnivalót. Ábrándozva nézte a csirkéket, és ifjúsága jutott eszébe, meg az a régi ház, amelynek udvarán az anyja etette valaha a baromfisereget. Lakása ablakából éppen a kertre látott, és sokszor megcsodálta a kakas taréját és színes farktollát.
Egy napon azonban vége szakadt a békés családi idillnek. Gábor úr gonosz tervet forralt. Akkor támadt pokoli ötlete, amikor a rádió híradását hallgatta. Megütötte a fülét egy eddig ismeretlen betegség neve: madárinfluenza!
Ezen lehet valamit keresni. Persze csak csínjával.
Nem szabad elsietni a dolgot, mert akkor gyanússá válhat.
Részletesen kidolgozta tervét, s a következő héten, amikor összehozta a véletlen a lépcsőházban Kamenyáknéval, aki a szemetet vitte le a kukába, nagyot sóhajtott és előrángatta zsebkendőjét, hogy megtörölgesse a homlokát. Az özvegy részvéttel tekintett rá és megkérdezte:
„Csak nincs valami baj, Gábor úr?”
„Baj az mindig van, szomszédasszony. Ne is kérdezze!”
„Mi történt?” – kíváncsiskodott az özvegy. És akkor Gábor úr kitálalt. Levegőt sem véve sorolta, mi minden bántja a nyugdíjast manapság, és a végén színészi pózzal a falnak támaszkodva felsóhajtott: „Most meg ez a madárinfluenza… Hát erre igazán nem számítottunk…”
Kamenyáknénak riadtság villant a szemében. Hirtelenjében nem is tudott válaszolni, meglóbálta az üres szemetesvödröt, majd felszaladt a lépcsőn. Becsapta maga mögött az előszoba ajtaját. Gábor úr elmosolyodott és visszaballagott a lakásába. Leült a rekamiéra, és várta a hatást. Ahogy a bombadobó várja a földhöz lapulva, hogy robbanjon az eldobott szerkezet.
Nemsokára ideges lépteket hallott a folyosóról. Aztán ajtócsapkodások, elindult a hír a házban: madárinfluenza. És két nap múlva összehívták a lakógyűlést. „Itt a veszély az udvaron… A baromfi… Romániában is így kezdődött. Valamit tenni kellene. És mi mást lehetne tenni, uramisten, még kimondani is szörnyű: el kell pusztítani Gizi néni tyúkállományát!”
Gizi néni sírva fakadt, de a ház nem kegyelmezett. Csak engedményt tett. A két tyúkot levágják, a kakast meghagyják. Mert állítólag a kakasokra nem terjed át a vész. És végezetül emberre sem ártalmas, ha jól megsütik a csirkét. Meg is egyeztek: Gizi néni a két tyúkot levágja, jól kisüti, Kamenyákné krumplipürét készít, Ilonka néni ecetes paprikát szerez!
Nagy volt a lakoma, Gábor úr felbontott egy palack rizlinget. Egy csapásra visszatért a ház megrendült nyugalma. Csak a kakas nem kiáltott reggelente.
Ennyi szörnyűség láttán ugyanis megnémult. Férfibánat.