Október 10-én a Fővárosi Bíróság elutasította Kerék Csaba, a brókerbotrány másodrendű vádlottja ügyvédjének kérelmét, amelyben a Kulcsár Attila kihallgatásáról készült videofelvétel kiadását kérték. A végzés szerint a büntetőeljárásról szóló törvény nem rendelkezik az eljárás során keletkezett kép- és hangfelvételek kiadásáról, egy igazságügy-miniszteri rendelet pedig csak abban az esetben teszi lehetővé ezek kiadását, ha írásos jegyzőkönyv nem készült az adott nyomozati cselekményről.
Ruttner György, Kerék védője szerint az elutasító döntés a védekezéshez fűződő alkotmányos alapjogot érint, ezért amellett, hogy a Fővárosi Ítélőtáblához fordul fellebbezésével, az Alkotmánybíróságtól (AB) is állásfoglalást kér. Az ügyvéd szerint védencét éppen Kulcsár Attila június 9-i tanúvallomása alapján vették őrizetbe, a kihallgatásról készült felvétel a nyomozati anyagok része, az mind a bíróság, mind a védelem számára döntő fontosságú dokumentum. – A kazetta tartalmának részletes ismerete elengedhetetlen a védelem számára, mivel ez az egyetlen terhelő vallomás Kerék Csabára – vélekedik az ügyvéd.

Orbán Viktor: A magyarokat nem lehet megfenyegetni – videó