Dúl a nosztalgia Ausztriában, Németországban és Olaszországban a régi fizetőeszköz iránt – nem csoda, hogy Bécs, Berlin és Róma üzleteiben schillingben, márkában és lírában is feltüntetik az árakat. Az eurózónából kimaradt uniós tagállamok (például Nagy-Britannia vagy Svédország) pedig hallani sem akarnak a közös pénz bevezetéséről. Tegyük hozzá: az euró népszerűtlenségének az az oka, hogy még a felsorolt nyugat-európai társadalmak is érzik, bevezetésével jelentősen drágult az élet. De mi a helyzet az új tagállamokban? Nos, az unióhoz tavaly csatlakozott országokban, az úgynevezett EU10-ben sem kedvelt pénznem az euró. A 2005 novemberében közzétett Eurobarometer-jelentés alapján ma már csak a lakosság 38 százaléka vár kedvező hatásokat a közös fizetőeszköz bevezetésétől. Bármilyen meglepő, de az új tagállamok közül Magyarországon a legmagasabb az euró bevezetésének támogatottsága. Az itt mért 51 százalékos érték (bár 2004 őszén még 54 százalékra rúgott) lényegesen meghaladja az említett átlagot. Ami pedig az „olvadást” illeti: a hazai támogatottság éves csökkenése is csak az EU10-ben mért csökkenés fele, háromszázalékos volt. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a magyarok euró iránti bizalma nagyobb, mint az Európai Unió egészébe vetett bizalmuk. Ez utóbbi ugyanis ma csupán 42 százalék, a Fidesz-kormány időszakát közvetlenül követő, 2002. őszi 67 százalékos „EU-fória” és az egy évvel ezelőtti 49 százalék után. A lehetséges magyarázatok egyike: az unióval kapcsolatosan a polgárok már rendelkeznek tapasztalatokkal, az euró kapcsán pedig még nem. Persze az is valószínűsíthető, hogy a magyarok euróba vetett nagymértékű bizalma elsősorban a biztonság iránti vágyukat tükrözi. Ennek oka: a forint az utóbbi tizenöt évben veszélyes kanyarokat vett. Például az infláció többnyire két számjegyű volt, a kamatok pedig éveken át meghaladták a 30 százalékot. Az emberek megtakarításai ugyan nem vesztek el, de az előbbi folyamatok miatt állandóan veszélyben érezhették őket. Ezt erősíti, hogy a kilencvenes években százezrek tartották a pénzüket külföldön, német, osztrák és svájci bankfiókokban. Nem lehet azt sem elhallgatni, hogy a közelmúlt gazdasági történésein kívül az euró és annak mihamarabbi bevezetése mellett szól a magyar költségvetés jelenlegi helyzete is, amely a legrosszabb az újonnan csatlakozott országok között. Ez – vagyis az ország hatvan százalék körüli GDP-arányos eladósodottsága, a kormányzati előrejelzéseket harmadik éve rendszeresen meghazudtoló éves költségvetési hiány, illetve az államháztartást finanszírozó külföldi befektetők kezében felhalmozott államkötvénytömeg – olyan árfolyamkockázatot jelent, amitől a bankbetétek tulajdonosai kimondottan félnek. Arról nem is beszélve, hogy az árfolyamkockázatot most az is fokozza, hogy országgyűlési választások előtt állunk. Félő, hogy a költségvetés a kormányon lévő koalíció kampányeszközévé válik. Úgyhogy az árfolyamkockázat kivédésének legkézenfekvőbb módja az emberek számára az euróra való mielőbbi áttérés. A Budapest Analyses a szóban forgó anyagában arra a megállapításra jutott, hogy a magyarok úgy gondolják: az életük kiszámíthatóbbá válik a közös fizetőeszköz bevezetésével.
Az Eurobarometer felmérése ugyanakkor azt mutatja, hogy a közvéleményben érzékelhető az eurótól való félelem is. Ez azonban elsősorban magától az átállástól való félelmet jelenti. Arra a kérdésre ugyanis, hogy „Tart-e attól, hogy az átálláskor visszaélések és csalások történnek az árak átváltását illetően?”, a tíz új tagállam megkérdezett polgárainak 75 százaléka válaszolt igennel. Bár a magyarok e téren jóval kevésbé gyanakvók, mint az átlag, világos, hogy az árátváltás korrekt megoldása nálunk is az euró bevezetésének kulcskérdése lesz. Végül érdemes visszatérni a magyar uniós tagság megítélésére, illetve ennek változására. Fentebb jeleztük, az uniós tagság hazai támogatottsága drámaian csökkent az utóbbi két évben. Magyarország 2005 tavaszán mért, 42 százalékos szintjével a 25 tagállam közül már csupán a 22.; csak Málta (40 százalék), Ausztria (37 százalék) és Nagy-Britannia (36 százalék) polgárai támogatják kevésbé hazájuk uniós tagságát. Figyelemre méltó, hogy a magyar népesség elutasítása nem az EU „nagy ügyeivel” kapcsolatos. Példa erre, hogy a magyarok messze az uniós átlag feletti mértékben támogatják az EU bővítését, meggyőzően cáfolva ezzel a magyarok „idegengyűlöletéről” szóló, elsősorban belpolitikai célú megállapításokat. Az EU-tagság magyarországi támogatottsága amiatt esett jelentősen vissza, mert a magyar közvélemény szerint a csatlakozás óta „alig történt valami”. E vélemény jelentőségéből nem von le semmit, hogy bántó, mindennapi bosszúságokból is táplálkozhat az átlagember: az uniós tagsággal megszűnt a vámmentes boltokban történő vásárlás lehetősége, az autók vámja helyett bevezették a regisztrációs adót, amelynek megszüntetése sem történt meg, az EU-ra kiterjedő egészségbiztosítás intézése bonyolult, a határállomásokon pedig nem csökkent a várakozási idő. Továbbá speciálisan magyar probléma az ország EU-val kapcsolatos 2004-es támogatásainak sorsa. E támogatások nagy része ugyanis a magyar kormányhivatalok hibájából nem jutott el időben a címzettekhez, így a magyar államháztartási törvény értelmében Magyarország 2004-ben több EU-tagdíjat fizetett, mint amennyi támogatást felhasznált.
origo.hu
Üzentek Magyar Péternek: A gyermeknevelés és a gyermekvédelem nem politikai show-műsor
