Ciróka-paróka

„Hogy magam könyvet adok ki, kicsit a polgárságnak egy státusa” – nyilatkozza Fábry Sándor ifjú kollégájának, Litkai Gergelynek, és ha ezen a vonalon haladunk, talán el is jutunk a lényeghez. Egészen pontosan Fábry tevékenységének céljához és értelméhez. Ha ezt nem tudjuk megragadni, nem érthetjük meg, mi az oka a népszerűségének, vagyis hogy erős karaktere ellenére sem osztja meg az embereket. E tekintetben kétségkívül egyedi jelenség a kultúrájában, ízlésében, életfilozófiájában és társadalmi státusában összeszabdalt Magyarországon. Pedig Fábry trágár, érdes, olykor sértően gúnyos, és nem titkolja a politikai véleményét sem. Mégis mindezeket a közízlés szerint tűrhetetlen, udvariatlan gesztusokat elnézik neki. Túlságosan egyszerű volna elintézni a dolgot azzal, hogy Fábry Sándor tehetséges, és nincs más titok.
Most könyv formában (és DVD-változatban) is kiadta a Dizájn Centert, pontosabban a sorozat Hócipőben megjelent majd háromszáz részéből készült válogatást. Az első darab 1990-ből származik, ezt követően tizenkét éven át minden lapszámban ott szerepelt a rovat, 1998-tól kezdve már a televíziós show-műsorban elhangzottak írott változataként egészen 2002 májusáig. A szakítás okait a nagyközönség ismeri: Fábry Sándor úgy gondolta, a kéthetente megjelenő szatirikus lap leplezetlen politikai kampányt folytat a szocialisták és Medgyessy Péter mellett, és mert nem értett egyet az eljárással, erre a célra átengedte a Dizájn Center számára fenntartott két újságoldalt is. A szakítás nemcsak a Hócipőnek jelentett veszteséget, hanem, amint az a most megjelent könyvből látszik, a Dizájn Center írott változatának is. Az eztán készült televíziós darabok már nem kerültek papírra, nem volt külső kényszer arra, hogy ezeknek fegyelmezettebb, szerkesztett változata is elkészüljön. Így tehát a könyv anyaga is befejeződik 2002-vel. (További adatok még a műről: 116 fejezet, 1300 fotó, kézi kivitelezés, vörös vászonborítás, bőrgerinc, levehető címlapkép, alatta ciróka-paróka, vagyis: mágnes és vaspor segítségével készítse el Fábry Sándor portréját!, s végül, de nem utolsósorban minőségi papír minőségi fotókkal. A fotósok gyakran a szerző ötletgazdái is. Mindez jelzi a különleges igényt, hogy forma és tartalom egységben, sőt ha lehet, ellentétben legyen.)
Súlyos könyv a Dizájn Center, és nem csak a terjedelme miatt. Odateszi elénk 1300 képben az egész szomorú és szeretni való magyar világot. Mások hosszú, hervasztó értekezéseket írnak arról, vannak-e nemzeti sajátosságaink, van-e titka a magyar léleknek, és ezen a szocializmus negyvenöt éve, a kizökkent idő vajon mennyit változtatott. Ha figyelmesek vagyunk, Fábry Sándor könyvében megtaláljuk a választ. Csak el kell olvasnunk a képek mellé illesztett szövegeket.
Legyen szó kerítésről, kártyanaptárról, szellemes vagy szánandó találmányról, Waszlawik Gazember Lászlóról, Friderikuszról vagy titokzokniról, a lényeg mindig ott van. A lényeg ugyanis az a pont, amelyről Fábry ránéz a világra. Azt mondja, könyvének kiadása a polgári státus egyik szimbóluma, és nézőpontjának érvényessége éppen ebben a polgári státusban van. Nehéz ma ezt a fogalmat politikai jelentés nélkül használni, sok időnek kell eltelnie még ahhoz, hogy a fogalom és annak tartalma tisztán, valódi értékeiben jelenhessen meg a közbeszédben. A polgár ugyanis nem kispolgár és nem nagypolgár, nem dölyfös úri ártány vagy kisszerű életét nippekkel körülrakó korlátolt ténsasszony, hanem olyan ember, aki nyitott, művelt és örökké kíváncsi, értékrendjét nem változtatja, de szemhatárát folyton tágítja. A polgár érték, amelyre értelmes társadalmak vigyáznak, és nem zárják hortobágyi disznóólba. Szükséghelyzetben viszont a polgár ott is polgár marad, és nem válik disznóvá.
Fábry Sándor értelmiségi létének is ez a titka. A családi hagyomány erősebbnek bizonyult benne a társadalmi-környezeti hatásoknál. Elraktározott magában minden ismeretet (tárgyi, nyelvi tudást), amely az útjába került, és ezeket most arra használja, hogy elénk tegye a világot úgy, ahogyan ő látja. Sikerének és népszerűségének éppen az a titka, hogy az ő szemszögében a magunkéra ismerhetünk. Ez a „ténylegérzés”: úgy beszél, ahogy én gondolom. Miközben pedig Fábry a közönsége helyett beszél, azt észrevétlenül irányítja is, rányitja a szemét olyan jelenségekre, amelyeket magától nem venne észre. Vagy azért, mert már túlságosan megszokta, hiszen látta egész életében, vagy mert addig kívül esett a látókörén.
A Dizájn Center című könyv most mindennek az összefoglalása. Nemcsak azért, mert rendkívül gazdag és szerteázó a tematikája – Petrasovits Anna frizuraváltozataitól (ez az ősdarab) a nyilvános vécék utánozhatatlan magyar dizájnján át a legblődebb találmányokig –, hanem mert minden fejezetben ott érezzük a kritika mellett a szeretetet is: az emberi lelemény és esendőség elfogadását és tiszteletét. Fábry fürdik mindabban a szépben és jóban, amit eleink és kortársaink alkottak. A vidám barakk lakói ízlésük és lehetőségük szerint csinosították a barakkot (és csinosítják máig). Magánosították a köztől, ami mozdítható volt – zuhanyrózsától a varrógépig –, és kínálativá varázsolták a hiánygazdaságot. Szőttek-fontak, kerítést és házat építettek Zetor-kerékből, Trabant-kasztniból, teherautó-oldalból, tejeszacskóból és irrigátorcsőből. Találékonyak voltak, mi tagadás, tevékenységük nyomait máig láthatjuk.
Mindezzel azért kínos élcelődni, mert magunkat kacagjuk ki. Hiszen azok a hatvanas–nyolcvanas évek még itt vannak bennünk, akkor is, ha úgy érezzük, hogy fényévnyi a távolság, ha közben átültünk a nyekkenő Wartburgból a légkondicionált Suzukiba. Most új világot építünk, de nem úgy tűnik, hogy jobbat, mint korábban.
Tessék hát belépni a Dizájn Centerbe! Ha lehet, szemüveg nélkül.
(Fábry Sándor: Dizájn Center, 2005. Leányfalu, Bohumil Kft. Ára: 8900 forint)