Kétséges a rendőrök pluszbére

Bákonyi Ádám
2005. 11. 04. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Habár már kormányzati koncepció készült arra vonatkozóan, hogy az Alkotmánybíróság döntése értelmében jövőre viszszaállítják a 13. havi bér rendszerét, és hogy kifizetik a tavaly elmaradt egyhavi juttatást, a Belügyminisztérium szerint továbbra is kérdéses: kell-e fizetnie a rendőröknek. A tárca az Igazságügyi Minisztérium (IM) állásfoglalását kérte, mert az ügyben korábban indult munkaügyi perekben más-más döntések születtek. Legutóbb a Vas Megyei Bíróság másodfokon két celldömölki rendőrnek megítélte elmaradt 13. havi bérük kifizetését, a Belügyminisztérium viszont két másik megyei bíróság ítéletére hivatkozik, ahol ezzel ellentétes döntések születtek. A tárca ezért úgy foglalt állást, hogy addig senkinek nem fizet, míg az IM határozatából ki nem derül: az ellentmondó ítéletek közül melyiket kell figyelembe venni.
Egyelőre az is kérdéses, mi lesz Gyurcsány Ferenc ígéretével, miszerint „az egyenruhásoknál” a közszférában jövőre esedékes béremelést meghaladó, kiemelt jövedelemnövekedésre tesz javaslatot a kabinet. Noha a miniszterelnök által használt kifejezés a tűzoltókat, katonákat, pénzügyőröket, a polgári védelem és a büntetés-végrehajtás dolgozóit is érintené, a kormány már csak a rendőröknek és a határőröknek, köztük is csak a végrehajtó állománynak adna kiemelt béremelést, amelynek mértékéről egyelőre nincs konkrétum.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.