Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetAz ügyvédeket lelövik Irakban? Fegyveres támadók agyonlőtték, illetve megsebesítették tegnap Bagdadban Szaddám Huszein volt iraki elnök egyik vádlott-társának két ügyvédjét. A rajtaütés során Adel al-Zubeidi, Taha Jaszín Ramadán egykori iraki alelnök védője életét vesztette, Támir Hammud al-Huzai, Szaddám Huszein féltestvérének, Barzán at-Tikritinek az ügyvédje pedig megsebesült. A támadás nyomán a jogászok kijelentették: az adott biztonsági körülmények között a vádlottak nem részesülhetnek tisztességes eljárásban. Ismeretlen tettesek a per kezdetét követő napon, október 20-án elrabolták és megölték a vádlottak egy másik ügyvédjét. (MTI) Amerikai foszforbombák Foszforbombákat vetett be Fallúdzsa polgári lakossága ellen az amerikai haderő a felkelők központjának számító város elleni, egy éve kezdődött ostromban – állítja az olasz közszolgálati televízióban tegnap bemutatott dokumentumfilm. A szemtanúk és a korábban Irakban szolgált, leszerelt amerikai katonák vallomásai szerint a – nehezen eloltható tüzet okozó – foszforbombákat a város beépített területein is bevetették. A dokumentumfilm ez alapján tiltott vegyi fegyverek bevetésével vádolta az amerikai haderőt, a BBC azonban azt írja, hogy a foszforbomba nem számít sem tiltott, sem vegyi fegyvernek. (MN)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














