Tisza Istvánra emlékeztek
Gróf Tisza István néhai miniszterelnökre emlékeztek halálának 87. évfordulóján hétfőn Debrecenben, a nagyerdei szobránál. Pósán László (Fidesz) országgyűlési képviselő beszédében kiemelte, hogy Tisza István megingathatatlan nemzeti elkötelezettsége, alkotmányos politikai meggyőződése, minden cselekedete mély református hitéből táplálkozott, és nem létezett számára igazabb, szentebb ügy a nemzet iránti hűségnél és lojalitásnál. (MTI)
Kevesebb lett az öt éven túli bírósági ügy
A tavalyi 1538-ról idén 1264-re csökkent a fél évtizednél régebbi bírósági ügyek száma – tájékoztatott Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke. A perek elhúzódásának okai között szerepel a keresetek kiterjesztése, a viszontkeresetek, a felek távolmaradása, a vádlottak betegsége, a bírák tartós távolléte, a betöltetlen bírói álláshelyek és a késedelmes szakértői vélemények mellett a bírói hiba is. (MTI)
A győri polgármester milliós jutalma
A győri közgyűlés háromhavi javadalmazásának megfelelő, másfél millió forintos jutalmat szavazott meg Balogh Józsefnek (MSZP), a város polgármesterének. Szijjártó Péter, a Fidesz győri elnöke indokolatlannak és felháborítónak tartja a döntést, amikor a megyeszékhely idén hatmilliárd forintnál is több hitel felvételére kényszerült, Balogh tevékenysége nyomán állandósultak a közlekedési dugók, és megrekedt a város fejlődése. (MN)
Még éhségsztrájkol a pácini polgármester
Rosszul érzi magát, ám ha orvosai engedik, folytatja éhségsztrájkját Barati Attila, Pácin polgármestere, aki október 24-e óta demonstrál azért, hogy a kormány a Tisza mentén ne csak a hat árvízapasztó vésztározót építse meg, hanem biztosítsa az infrastrukturális beruházások költségeit is. A polgármester, valamint az érintett települések vezetői attól tartanak, hogy a 2000. évihez hasonló árvíz törhet a településekre, ha nem végzik el időben a szükséges védekezési munkálatokat. (T. L. L.)
Bognár László a KDNP-ben folytatja
Információnk szerint a Kereszténydemokrata Néppárt gödi szervezetébe lépett be Bognár László, aki a MIÉP alelnöke, parlamenti képviselője volt az előző ciklusban. A politikus a Pest megyei város polgármesteri tisztségét is betöltötte korábban, s könnyen elképzelhető, jövőre is jelölik erre a posztra, immár KDNP-s színekben. (P. G.)
Plasztikkártyás tb-igazolás
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) plasztikkártyával váltja fel a külföldi társadalombiztosításra jogosító E111-es nyomtatványt. A magyar állampolgárok a határokon túl ezzel a dokumentummal igazolhatják, hogy jogosultak a biztosításra. A kártya egy évig, nyugdíjasoknak és 17 éven aluliaknak pedig három évig érvényes, amit az OEP megyei hivatalaitól térítésmentesen igényelhetnek. (MN)

Orbán Viktor: Zelenszkij ukránbarát kormányt akar Magyarországon