Óvatos reformot
Az Európai Bizottság által javasolt 39 százalékos árcsökkentésnél egy jóval mérsékeltebb, 25 százalékos árcsökkentést szabad csak végrehajtani a cukoriparban – mondta Glattfelder Béla szakpolitikus, az Európai Néppárt parlamenti frakciója és a Gazdakörök Országos Szövetsége által létrehívott fórum után. (MR)
Alig bővítenek a vállalatok
A megkérdezett vállalatok 60 százaléka változatlan létszámot feltételez működésében az elkövetkező egy évre, 30 százalékuk jelezte, hogy növelné dolgozói létszámát, 10 százalékuk elbocsátana – olvasható a munkaügyi tárca internetes lapján, a foglalkoztatási helyzetről készített beszámolóban. A közepes és nagyvállalatok egy százalék alatti létszámnövekedést jeleztek. A nagyobb cégek számos nemzetgazdasági ágban a következő időszakban is inkább elbocsátanának. (MTI)
Új OTP-s lízingcég
Az OTP bankcsoporthoz tartozó bolgár DSK Leasing új leánycéget hozott létre. A bejegyzett társaság kizárólag személygépkocsi-finanszírozással foglalkozik majd – jellemzően vállalati ügyfelek részére. A bolgár lízingpiac az OTP Bank adatai szerint tavaly 50 százalékkal bővült, és idén is ekkora növekedés várható. (MTI)

Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó