Röviden

MTI
2005. 12. 01. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Díjfizetés az autóutakon?
A közúti közlekedésről szóló törvény módosítását célzó egyik javaslat szerint az autópályák mellett – a megfelelő hatástanulmányokkal alátámasztott esetekben – autóutakon is bevezetnék a díjfizetési rendszert. Ennek részben az az oka, hogy elősegítsék a magántőke bevonásával épülő autóútszakaszok megvalósítását. (MTI)

Tiltakozás a tervezett húsimport ellen
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) megdöbbent, hogy az Európai Bizottság Dél-Amerikából származó friss, hűtött és fagyasztott hús kedvezményes importjának engedélyezését latolgatja, amelyből az olasz Inala SpA cég a későbbiekben konzervet készítene. A MOSZ szerint a tervezett húsimport alapvetően rontaná a mezőgazdasági termelők, a magyar vidék megélhetési lehetőségeit, a húsiparban pedig munkahelyek megszűnéséhez vezetne, ugyanakkor a fogyasztók csak bizonytalan minőségű termékhez juthatnának. Ezért a MOSZ az agrártárcától Brüsszelben határozott álláspont képviseletét kéri, amely világosan jelzi, hogy a kormányzat érdeke a hazai állattenyésztés és húsipar megtartása. (N. O.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.