Tegnaptól új tulajdonos, az Alföld Tej Kft. működteti a Parmalat Hungaria Rt. székesfehérvári üzemét. A jelenleg 320 dolgozót foglalkoztató gyárat a kelet-magyarországi tejtermelők által alapított társaság önerőből, valamint a Magyar Fejlesztési Banktól kapott hitelből vásárolta meg. A szeptemberben aláírt adásvételi szerződés szerint a debreceni székhelyű cég tulajdonába kerültek az üzem berendezési tárgyai, két ingatlan és a Pille márkanév használati joga, 1,67 milliárd és 1,8 milliárd forint közötti áron.
Mélykúti Tibor, az Alföld Tej Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a Parmalat márkanév használatával kapcsolatos egyeztető tárgyalásokra november közepén kerül sor az olasz jogtulajdonosokkal. Tárgyalópartnereikkel szeretnének megállapodni a licencdíj mértékéről és arról, hogy folytathassák a nyers, illetve fölözött tej exportját Olaszországba. Terveik szerint a cég tulajdonosi köréhez tartozó tehéntartók jövőre a mintegy 400 millió liter tej jelentős részét olaszországi feldolgozóknál értékesítenék. A gyár területén, a hűtött- és szárazáru-raktár felépítésén kívül szeretnének létrehozni egy előkészítő részt és kamionterminált. A beruházással csökkentenék költségeiket. Az új logisztikai rész kialakításával újabb 25-30 dolgozóval növelhetnék a foglalkoztatottak létszámát.

Rejtélyes eltűnés: napok óta keresik a 17 éves Vaskó Krisztofert Taktabájon