Csakúgy, mint tavaly, az időpont az idén is december 30., a helyszín azonban változik: az esztendőt záró kézilabdagálát ezúttal nem Szegeden, hanem Debrecenben rendezik. Az előkészületek alapján az is megkockáztatható, hogy a 2004-es bemutatkozáshoz hasonló sikerrel. Erre utal, hogy miután szeptember 20-án megkezdődött a szavazás az All Star-keretekre, időarányosan négyszer annyi voks érkezett be, mint egy éve. A legszorosabb verseny a női jobbszélsők és a beállók között bontakozott ki, négyen-négyen (Lovász, Balogh, Kovacsics, Mravikova, illetve Uhrakova, Madai, Djokics, Borbás) fej fej mellett „haladnak”, míg a férfiaknál minden poszton veszprémi játékos vezet. A szavazás december 5-én, a szentpétervári női világbajnokság rajtján zárul.
A Miss és Mister Kézilabda szépségversenyben – az első 40 ezer szavazat alapján – a nőknél a Madai, Szűcs, Tápai, a férfiaknál a Buday, Nagy L., Pásztor hármas vezetett (ez szigorúan ábécésorrend), de gyakran változik még az első három öszszetétele is. Az eredményhirdetésig, a december 30-i gáláig itt is várni kell a hivatalos végeredménnyel.
A sportág híveinek persze addig sem kell tétlenkedniük; a szavazás mellett hamarosan megválthatják belépőiket, hiszen a jegyárusítás már novemberben megkezdődik.

Brutális gázolás Tatán, mentőhelikopterrel szállították kórházba egy nőt