Feljelenti a Heti Világgazdaságot, valamint lapunkat Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő, mert úgy véli, a sajtóorgánumokban alaptalan állítások jelentek meg személyével kapcsolatban. Az MSZP-s politikus sérelmezte, hogy újságírók véleménye megkérdezése nélkül említették meg nevét egy rendőrségi eljárással összefüggésben. Ezzel szemben az igazság az, hogy munkatársunk többször is beszélt Zuschlag Jánossal a témáról, aki közölte azt is, hogy nem kíván jogi lépéseket tenni az őt múlt héten hírbe hozó HVG ellen.
Ismert, a hetilap arról számolt be, hogy számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanúja miatt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított több kiskunhalasi alapítvány gazdálkodását vizsgálva. Olyan szervezetekről van szó, amelyeket – a lap értesülései szerint – bábvezetők irányítanak. – A problémás alapítványok lehetséges árnyékvezetői között a volt képviselő Zuschlag Jánosnak, az MSZP nemrég megválasztott városi elnökének a neve is felmerült – írta a HVG, amely megnevezte az Együtt a Harmadik Évezredért Alapítványt, amelynek Zuschlag 2000-ben elnöke volt.
Lapunk informátorai egyébként megerősítették a HVG azon állításait is, miszerint állami és pályázati pénzeket szabálytalanul használtak fel. Úgy tudjuk, a már megszűnt Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, valamint regionális ifjúsági tanácsok támogatták az ifjúsági alapítványokat. Hivatalos rendőrségi közlés szerint egy alapítvány te-
vékenységét ellenőrzik igazság-
ügyi könyvszakértő bevonásával, ügyészségi kezdeményezésre. Információink szerint az Együtt a Harmadik Évezredért Alapítvány jelenlegi vezetőit tanúként már kihallgatták.

Orbán Viktor: Győzike ide kevés lesz, indulnak a sajtóperek!