Hétköznapi okok húzódnak meg Georgij Gongadze meggyilkolása mögött – hangzott el a titkosszolgálati őrnagy kijevi sajtótájékoztatóján. Melnicsenko mindezt azokra a felvételekre alapozza, amelyeket állítólag két éven át titokban készített Kucsma exelnök dolgozószobájában. Jellemző a kazetták körüli homályra, hogy a tájékoztatón megjelent egykori kollégák dühösen kifakadva vonták kétségbe a felvételek készítésének ilyen verzióját. Melnicsenkóékat ez nem zavarta meg, és újdonságként a Gongadze-ügy női szálára hívták fel a figyelmet. Az utalások alapján az újságíró felesége, Miroszlava mellett még egy hölgy szerepel az ügyben, mégpedig Aljona Pritula, Gongadze kolléganője. Elrablásakor az újságíró állítólag éppen az ő lakásáról igyekezett feleségéhez. E verzió szerint mindez azért lehet fontos, mert Aljona miatt állítólag féltékeny volt Kucsma adminisztrációjának egykori vezetője, a jelenlegi parlamenti elnök, Volodimir Litvin, aki így érdekelt lehetett abban, hogy Gongadzét félreállítsák az útból. Természetesen mindenki tagad, elemzők pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy a táborok átfedése miatt éppen Litvin pártja látszik a Moroz vezette szocialisták legnagyobb riválisának. S hogy jön ide Melnicsenko? Neki a héten állítják viszsza parlamenti mandátumát, amely éppen e párt soraiba szól.

Ilyen volt az idei matekérettségi a tanár szemével