A kormány okozza a bajt

Azzal, hogy a kabinet 544 milliárd forintos maradványképzésre kötelezte a költségvetési szerveket, maga is közvetlen lökést adott a körbetartozások kialakulásához – állítja a Fidesz, amely még e héten benyújtja a T. Háznak a probléma megoldását célzó munkahelygarancia-törvényjavaslatát. Az MSZP szerint nem a kormány a gondok okozója.

Tábori Gabriella
2005. 12. 16. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közvetlen lökést adott a körbetartozások kialakulásához a Fidesz szerint, hogy a kormány 544 milliárd forintos maradványképzésre kötelezte a költségvetési szerveket. Deutsch Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese tegnapi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta:
a Medgyessy–Gyurcsány-kormány hibás lépéseinek következtében három év alatt csaknem másfélszeresére nőt a felszámolás alatt lévő cégek száma. A legtöbb ilyen eljárás az elmúlt kilenc hónapban indult el. Mint fogalmazott: a maradványképzésről szóló kormányzati döntés, a 383 milliárd forintnyi áfavisszatartás, valamint az, hogy a mezőgazdasági támogatásokat nem fizették ki időben, közvetlen lökést adott a körbetartozásnak. Mint mondta, a maradványképzés miatt a költségvetési szervek vállalkozókat, beszállítókat, szolgáltatókat nem tudnak időben kifizetni, nem tudják karácsony előtt átutalni dolgozóiknak a 13. havi fizetést, sőt több helyütt képtelenek kiegyenlíteni a közüzemi számláikat. Deutsch szerint számos tárgyalást folyt az utóbbi időben a közüzemi szolgáltatók és költségvetési szervek között arról, miként halaszthatnák év végi számláik kifizetését a jövő év januárjára.
A fideszes politikus példákkal alátámasztva további negatív hatásként említette a kényszerű hitelfelvételt, kötbérfizetést, az ellátások csökkentését, illetve az intézmények kényszerű bezárását. Deutsch tételesen felsorolta, hogy a kabinet döntése következtében a vállalkozások támogatása 13,6 milliárd forinttal csökken, a foglalkoztatás bővítésére 13,8 milliárd forinttal, a mezőgazdaság támogatására 10,9 milliárddal, a területfejlesztésre 58,5 milliárddal, az egészségügyre 17,3 milliárddal, esélyegyenlőségi intézkedésekre pedig 15,2 milliárddal jut kevesebb. A Fidesz kitart amellett, hogy e problémák orvosolhatók volnának az Orbán Viktor pártelnök által javasolt munkahelygarancia-törvény megalkotásával. Az ellenzéki frakció még e héten benyújtja a T. Háznak az indítványt, amelynek tárgyalását Deutsch szerint akár már a jövő héten megkezdhetnék a képviselők. A képviselő kijelentette, hogy a körbetartozások sora olyan tehertétele a magyar gazdaságnak, a kis- és középvállalkozói szférának, amely miatt egyszersmind csaknem százezer munkahely kerülhet veszélybe.
Az MSZP-frakció az Országos Sajtószolgálat útján kiadott közleményében azzal vágott vissza, hogy a körbetartozások ügyében Orbán Viktor és a Fidesz szavainak hitele 24 óráig sem tartott, hiszen a körbetartozások kialakulásának megakadályozására alkalmas javaslatot kedden a Fidesz nem támogatta a parlamentben. – A politikában nem elég a beszéd, a politika cselekvést is jelent. Az ellenzéki pártnak is van módja a cselekvésre, ezt a parlamenti szavazásokon megteheti. Cselekvésből azonban Orbán és a Fidesz rendre megbukik – hangsúlyozzák a szocialisták, akik szerint az állam, a kormány nem okozója a gondoknak, viszont dolgozik és cselekszik annak megoldása érdekében. A Fidesz azzal indokolta lépését, hogy a körbetartozások ügyét egy kapcsolódó módosító indítvánnyal nem lehet megoldani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.