A nagy zabrálás

Tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves volt, jelenlegi és jövendő szocialista szavazók! És mindenki, aki csökönyösen még mindig a Magyar Nemzet címet viselő napilapot olvassa! Lehet, hogy meglepő lesz, amit mondok, de ahogy a költő mondaná: virággal jöttem, nem karóval. Egyelőre… Hogy ez a jövőben is így legyen, melegen javaslom önöknek, szavazzanak a szocialista pártra, a hazára, Európára, a harmadik köztársaságra. Rám.
Mikor idefelé készültem, s azon gondolkodtam, vajon mit is mondhatna egy demokrata egy sötétben bujkáló ellenzéki tömegnek, először az jutott eszembe, hogy hát miért is ne beszélhetnék én ezeknek az embereknek, hogy milyen jó érzés miniszterelnöknek és milliárdosnak lenni. Te Feri – mondtam én először a tükörnek, miután tíz perce legeltettem a látványon a szemem. Te Feri! – szóltam imigyen képmásomhoz, amely a velencei fürdőszobatükrömből (százhetvenezer forint plusz áfa) tündökölt felém, vajon mit szólnának ezek az emberek, ha meggyőzném őket arról, hogy csináljunk együtt egy jó országot? Vajon partnerek lennének-e ebben ezek az eltévedt, a populizmus mocsarától fekete bárányok? Hadd alkossak egy jó országot – szólok majd fennkölten hozzájuk, amely bátrabb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb jövőt ígér –, mondtam ezt már Klárának a konyhában a mahagóni konyhaasztalnál, aki éppen a bejárónőt (havi hetvenezer adóból leírt forint plusz, akarom mondani mínusz áfa) ösztökélte serényebb felmosásra. Na jó, de mi apáinktól, nagyapáinktól azt tanultuk, hogy a hatalom mindig rossz! Pedig dehogyis van ez így – ragadtam karon Apró Piroskát a nagy kristálycsillár (kb. egymillió leírt forint mínusz áfa) alatt, aki reggeli fitnesztréningjéről vonult be a házi uszodából (uszkve 21 millió leírt forint mínusz áfa). Hisz dehogyis rossz a hatalom! Nagyon jó. Mi az, hogy, nagyon is – leheltem egy csókot az előszobatükörre.
Mert jó, ha az ember hatalmon van – döntöttem el a kérdést magamban, majd megeresztettem egy tréfát, s leereszkedtem a lépcsőn fölfelé lépdelő szobalányhoz (havi nyolcvanezer forint mínusz áfa): „Fitt-e, Lina?” Hálásan kacagott, mikor megcsippentettem az orcáját, s biztosítottam: „Bátorság, magával is csinálunk egy jó országot, de előtte még mondok egy fantasztikus beszédet!”
Mert hölgyeim és uraim! Rólam egy páran azt gondolják, hogy nem hallgatom meg az embereket. Pedig dehogyisnem! Nos, amint kiléptem szerény palotánk kovácsoltvas kapuján, s egy kislány aziránt érdeklődött alig leplezett csodálattal, „Merre van a Ferenc, bocsánat, Istenhegyi út?”, rögtön betessékeltem hozzánk az elárvult gyermeket. Autópályát csinálunk, százat, ezeret – biztattam a megszeppent apróságot. Aztán a ti lakásotokban van-e autópálya? Jó lesz-e, aranyom, ha még a Balaton közepére is bevezetjük, hogy száraz lábbal vízisíelhessen mindenki, aki meg tudja fizetni? – tuszkoltam szelíden befelé a lakásunkba, mert eleinte ellenkezett.
Nos, a száz lépés programról egy jól körülhatárolható destruktív kisebbség változatlanul azt mondja, az embereknek fogalmuk sincsen, hogy valójában mit takar. Te hogy csinálnád, Jani? – fordultam a luxus-Audiban sofőrömhöz. Pedig a lényeg nem is az, hogy értsék. Hogy mi? A fontos az, hogy az emberek beszélnek róla, s elindult valami. S el is indult – az autó. Mondhatják persze erre egyesek: hogy jön ehhez ez a Gyurcsány? Idejön és azt hiszi, hogy kádkő az egész világ. Én viszont az szeretném mondani erre: Miért is ne? Az Altus én vagyok. S azt gondolom, hogy ez egy jó vita. A számok a dübörgő államadósságról, a lendületes áfavisszatartásról, a nagy jólétről, az öregecskedő feleségekről, a nemzeti fejvesztési tervről, az arab terroristákról, az adóemelésekről, gázárrendezésekről önmagukért beszélnek. Ha azt kérdezik, mennyiben támogattuk a hazai vállalkozásokat, azt kell mondjam: az előző kormányhoz képest e téren is lendületes az előrelépés. Soha ennyi fel-, illetve leszámolási eljárás nem volt még az országban. Hogy vannak, akik azt mondják, hogy csak saját vállalkozásainkat támogattuk? Kérem szépen, vannak, akik csak beszélnek, mi azonban cselekszünk. Nem beszélni kell a változásokról, hanem csinálni. Mert mi árt az országnak? Mi ugyanis demokraták vagyunk. S egy demokrata nem tesz különbséget. Mi magunkat, a gazdagokat támogatjuk, mert ha nem így tennénk, súlyos diszkriminációt követnénk el.
Te Feri! – szóltam ismételten magamhoz, miután a sofőrtől, Klárától, Piroskától, a bejárónőtől sem kaptam megnyugtató választ tépelődéseimre. Nem kellene kikérned a nagy elődök véleményét, miért nem elég fogékonyak eszméidre a nép körében? Vlagyimir, te hogy csinálnád? – faggattam az íróasztal mélyére dugott kis szobrocskát.
Abban kérem tehát az önök támogatását, hogy a száz-, sőt tízezer lépéses program után álljanak az újabb, még nagyobb ívű tervünk mellé. A tízmillió kicsi néger nevet viselő projekt már igazodik az ország lakosainak számához. Azt mondom: nem kellően mobilok az emberek. S hadd fogalmazzak még egyértelműbben: ne álmodozzunk, hanem változtassunk! Miért ne költözhetne egy akadémikus mondjuk Dunaújvárosba, ha ott kap egy gumigyári portási állást? Miért kellene röghöz kötnünk a fiatalokat holmi hazai munkahelyekkel, ha elküldhetjük őket külföldre? S nem segítjük-e jobban a magyar vállalkozókat, gazdákat, ha az adórendszeren, a támogatások racionalizálásán keresztül szintén ösztökéljük őket az országhatárokon túli boldogulásra? S vajon nem jobb-e, ha nemcsak a gyerekpesztrálást, de a csecsemők túlmozgásos rugdalózását is megadóztatjuk? Jelszavunk: Számlatömböt minden pelenka mellé! Elvünk: Zabrálni csak szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.
Szeretnék még valamit elmondani önöknek: az ellenzék vezére jobban tenné, ha nem politizálna az utcán, a rendezvényeken, valamint a parlamentben. Az lenne a cselekvő hazafiság, ha például a beduinokat oktatná halászati alapismeretekre a Szaharában vagy az eszkimókat korrepetálná banántermesztésből a sarkkörön túl.
Legalább önök ne feledjék, nem kívánunk sokat: csupán életüket és vérüket! Fittelináért, Gyurcsányért, a Második Népköztársaságért!

Lejegyezte: Megyeri Dávid