Szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be az iraki hatóságok a közel-keleti ország ma sorra kerülő parlamenti választásainak előestéjén a zavargások és öngyilkos merényletek megfékezése érdekében. Ennek megfelelően megtiltották a magángépjárművek közlekedését, lezárták az ország határait, és elrendelték a boltok bezárását.
Bár tegnap az ország legnagyobb részén nyugalom honolt, Szamarrában és Moszulban pokolgép robbant egy-egy iraki járőrosztag mellett. Két rendőr és egy iraki gyermek életét vesztette. Az ország nyugati részén megölték az Iraki Szabad Haladó Párt vezetőjét, Mizhar Dulaimi szunnita politikust, Bagdadban pedig pokolgép áldozata lett négy amerikai katona. Az al-Kaida iraki szervezete tudatta: nagyszabású offenzívára készül.
Dzsalal Talabani államfő tegnap tévébeszédben fordult honfitársaihoz, felkérve őket, hogy tegyék „a nemzeti egység és a terrorizmus feletti diadal” napjává a választások napját. A hatalomból eltávolított, bíróság elé állított volt iraki elnök ugyanakkor védőügyvédjei útján kijelentette, hogy nem fog szavazni – írta az al-Bajan emirátusokbeli lap.

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére