Negyvenhárom lopott vagy más okból körözött autót szűrtek ki a forgalomból a hét végén, három keresett bűnözőt pedig elfogtak az adventi autóvadászat közben – nyilatkozta lapunknak Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szombati akcióban harminchat kocsival vett részt a rendőrség, az Országos Polgárőr-szövetség gépjármű-felderítő tagozata, valamint az Autótulajdonosok Országos Érdekvédelmi Egyesülete. A reggel kilenc órától délután négyig tartó műveletben közreműködő nyolcvan ember csaknem hetvenezer gépjárművet vizsgált meg a számítógépes, kamerás rendszámfelismerő készülékek segítségével. A szóvivő hozzátette: egy-egy ilyen összehangolt akció rendkívül nagy energiát, sok eszközt és munkaerőt igényel, ezért nem lehet mindennap hasonlót tartani. Ebben az évben lesz még egy, jövőre viszont sűrűbben hajtanak végre közös ellenőrzéseket.
A gépjárműbűnözés mára iparág lett, azonban a korábbi esztendők évi tizenhatezer autólopásához képest mostanra a felére csökkent az egy esztendőben eltulajdonított kocsik száma, ami annak is köszönhető, hogy a polgárőrökkel közösen lépnek fel ellene a rendőrök – közölte Bene László országos rendőrfőkapitány szavait az MTI.
Miként megírtuk, az ünnepek előtti napokban, valamint szilveszterkor és újévkor a rendőrség az egész országban fokozott közrendvédelmi, közúti és bűnügyi ellenőrzést tart. A kormány múlt heti döntése értelmében félmilliárd forintot kap a rendőrség a túlórák kifizetésére, amelynek következményeként több rendőr lesz szolgálatban decemberben – jelentette be a belügyminiszter a hét végén. A távirati iroda szerint Lamperth Mónika megígérte: minden decemberi túlórát kifizetnek ebből az összegből, s így lehetővé válik, hogy az egyenruhások a többletszolgálat ellenértékét pénzben és nem szabadidő kiadásával kapják meg.

Kecskesajtos fagyiért őrülnek meg a Balatonnál