Aggódik a miniszter

Megszegte a kormány a magyar–vatikáni államközi szerződést, a református, az evangélikus, a baptista és a zsidó felekezetekkel kötött kormányszerződéseket, valamint az alkotmányt, mivel olyan költségvetési tervezetet terjesztett elő, amely sérti az iskolafenntartók közötti jogegyenlőséget – jelentette ki Hardy F. Gábor, az egyházi iskolák demonstrációját szervező Szülői Közösségek elnöke.

Joó István
2005. 12. 14. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tízezres megmozdulás várható pénteken 11 órakor a Felvonulási téren a Regnum-keresztnél az Oktatási Minisztérium előtt tartott tavalyi tüntetés arányait és a tervezett újabb megszorító intézkedéseket alapul véve. A Szülői Közösségek tegnapi beharangozóján az érintett szülők érdekvédelmét ellátó közhasznú szervezet elnöke megállapította: a hatalom sakkozik az egyházi közintézmények kiegészítő normatívájával, amely immár második éve köszönő viszonyban sincs azzal, amennyit az önkormányzatok saját iskoláikban átlagosan az alapnormatíva kipótolására fordítanak. Nincs ott jogegyenlőség – vélte Hardy F. Gábor –, ahol az egyházi iskolák alapítványok létrehozására kényszerülnek és arra, hogy tanulóik szüleit támogatásra kapacitálják.
A tájékoztatóval egy időben jelent meg Magyar Bálint oktatási miniszter történelmi egyházi vezetőkhöz írt nyílt levele. Magyar víziója szerint azzal, hogy a szentendrei ferences iskola igazgatója úgymond nyilatkozatot kíván aláíratni azzal a szülővel, aki gyermekét elengedi a demonstrációra, „adatbázis jöhet létre”, és ezzel a pedagógusok hátrányba hozhatják a tanulót, akit nem engedtek el. Ezzel egybecseng Aáry-Tamás Lajos oktatási biztos elvi álláspontja, mely szerint „az intézményvezető által továbbított felhívás komoly hatást képes gyakorolni a szülőre”.
A Szülői Közösségek elnöke erre úgy reagált: a miniszter több napja elhallgat egy tényt. Nevezetesen azt, hogy a szentendrei igazgató levelében hangsúlyozta, természetesen semmiféle következménye nincs, ha a szülő nem engedélyezi gyermeke részvételét az eseményen. Hardy F. Gábor emlékeztetett rá: a gyermekeiket egyházi iskolába járató szülők értékek mentén választották az adott oktatási intézményt.

Harag és gyűlölet. Minden ellenkező híreszteléssel szemben ma Magyarországon az állam és az egyház viszonya nagyon világosan, modernül rendezett – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás tegnap Vácott egy adventi rendezvényen. Gondot jelent azonban, hogy a társadalomban megvan az igény az egyház nagyobb szerepvállalására egyebek mellett az oktatás és a szociális ellátás területén, ugyanakkor olykor bizonyos harag és gyűlölet kíséri e tevékenységet – tette hozzá a bíboros-érsek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.