A jövő évi költségvetésben felülről nyitott keret lesz az otthonteremtés támogatására – közölte Horváth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője tegnap budapesti sajtótájékoztatóján. Ha a keret kiürül, akkor kormánydöntésre lesz szükség a pénzek pótlásához – közölte a politikus. Horváth ugyanakkor úgy vélte: szükség lesz a keret „néhány tíz milliárd forintos” bővítésére. Ezzel elismerte, hogy a kormány alultervezte a lakástámogatási kiadásokat. A számok egyébként is önmagukért beszélnek, mivel az idén 276 milliárd forintot irányoztak elő erre a célra, jövőre viszont mindössze 192,66 milliárdot. Horváth elmondta: a panelfelújítási program keretében év végig még 200–250 társasház pályázatára számítanak. Várakozásaik szerint nyolc-tíz év alatt minden panellakás felújítására sor kerül.
Mádi László, a Fidesz-frakció otthonteremtési műhelyének vezetője szerint koncepciótlan kapkodás jellemzi a jelenlegi lakáspolitikát. Az érzéketlen kormány újabb kampányígéretekkel próbálja átverni a lakásra vágyó családokat, hiszen olyan lakásprogramokat hirdet meg, amelyek költségvetési alapja teljesen bizonytalan – írja közleményében. A helyzetet úgy értékelte, hogy a kormány „összeviszsza ígérgetéseivel és a folyamatos megszorításokkal” állandó bizonytalanságot gerjeszt a piacon, ezért alakult ki a tízezres nagyságú eladatlan lakásállomány. Hozzátette: az eladatlan lakások miatt sorozatos csődök, elbocsátások történtek ezen a területen, és százmilliárdos körbetartozás keletkezett. Mádi László szerint a kormány semmilyen érdemi lépést nem tett a körbetartozások csökkentéséért, „sőt ballépéseivel tovább gerjesztette és növelte a bajt”. Ezért fontos, hogy a kormány támogassa a körbetartozások miatt kialakult válság megoldására tett fideszes törvényjavaslatot – írta a képviselő.
Összeomlott az ígéretkártyavár. A szocialisták választási ígéreteiben még kiemelkedő szerepet szántak a lakástámogatásoknak, a bérlakásépítéseknek. Amellett, hogy ígéretet tettek az Orbán-kormány által bevezetett támogatási formák (kedvezményes lakáshitel) változatlan megtartására, 2002. február 12-én, az MSZP lakáspolitikai konferenciáján évi ötezer, négy alatt pedig 20 ezer bérlakás építésére tettek ígéretet. Ehhez az önkormányzatoknak céltámogatást, a befektetőknek, a magánszemélyeknek pedig adókedvezményeket, kamattámogatást helyeztek kilátásba. A tanácskozáson Lamperth Mónika az önkormányzatoknak 40 százalékos állami támogatást ígért, amelylyel szerinte évi nyolcezer bérlakást lehet építeni. Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt pedig 2002. március 6-án feltette a koronát az ígérethalmazra: 160 ezer új bérlakást ígért négy év alatt, valamint azt, hogy évente 5000 szociális bérlakást építenek a rászorulóknak. Három és fél év alatt mindössze hétezer bérlakás épült, és nem tudni, hogy ebből mennyi volt szociális célú.