Árokba borult a busz

Tizenegy ember sérült meg tegnap reggel Baranya megyében, amikor egy, az útviszonyokhoz képest gyorsan hajtó és téli gumi nélkül közlekedő autóbusz az út menti árokba zuhant. A járművet üzemeltető társaság szerint nem műszaki hiba okozta a balesetet. A sofőr elismerte felelősségét.

Kristály Lehel
2005. 12. 16. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megcsúszott a havas úton, majd árokba zuhant egy autóbusz a Baranya megyei Kiskassa közelében tegnap reggel – tudtuk meg a járművet üzemeltető Pannon Volán Rt. közbeszerzési és anyaggazdálkodási osztályvezetőjétől. Dörnyei Gábor közölte: a menetrend szerint közlekedő távolsági busz Vokányról, a gépkocsivezető szálláshelyéről indult el. Tizenöt utasával Kiskassa irányába tartott, amikor a hajnali órákban egy jobb kanyarban irányíthatatlanná vált, átszakította a betonkorlátot, s egy öt méter mély árokba zuhant.
Szabó István őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezető-helyettese az MTI-nek elmondta: a mentők nyolc embert – három súlyos és öt könnyű sérültet – a pécsi traumatológiai központba és az idegsebészeti klinikára szállítottak. Az összesen tizenegy sebesült közül hárman a buszba szorultak, őket korábban a tűzoltók mentették ki a roncsok közül.
A hatéves Ikarus C56 Classic típusú busz jó műszaki állapotban volt, bár téli gumi nem volt rajta, mivel a társaság 330 járműből álló flottájának téli felkészítése 120-180 millió forintba került volna – folytatta Dörnyei Gábor. Szerinte a busz abroncsai megfelelő állapotúak. Arra hivatkozott ugyanis, hogy az általuk használt gumiknak egy centiméteres a mintázati bordamélységük. – A téli gumi csak kisebb segítség a tapadásban – hangsúlyozta az osztályvezető. – Nehéz megítélni, hogy ennek hiánya okozta-e a balesetet, hiszen az ilyen kerék sem tud csodákat tenni.
A baleset okairól szólva Dörnyei Gábor kijelentette: a Pannon Volán véleménye a rendőrségéhez hasonló, vagyis a busz nem megfelelő sebességgel közlekedett. A tapasztalt gépkocsivezető – aki egyébként szintén megsérült – nem hivatkozott műszaki hibára. A sofőr a felelősségét még a helyszínen elismerte, ellene közúti baleset okozása miatt indult eljárás. A rendőrök lefoglalták a jármű tahográflapját is, amelyből a pontos sebességet meg lehet állapítani.
– A Pécsi Tudományegyetem baleseti és kézsebészeti klinikájára hat sérültet vittek be mentőautóval, de jelentkezett egy hetedik utas is, mivel fejfájása volt – nyilatkozta lapunknak Kovácsy Ákos, a klinika igazgatóhelyettese. Szavai szerint két ember karjai az autóbusz alá szorultak, ezért náluk érzés- és mozgáskiesés lépett fel, mások pedig kisebb töréseket szenvedtek, amelyek műtéti beavatkozást nem igényeltek. Egyiküket felkartörése miatt sikeresen megműtötték, egy beteg pedig saját felelősségére hazament. – Négy utast felvettünk megfigyelésre, mert mindannyian nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek, de nem életveszélyes az állapotuk – fűzte hozzá Kovácsy Ákos.



Az idei súlyosabb balesetek.
Január 14.: Nógrád megyében, Érsekvadkert közelében egy kisteherautó frontálisan ütközött egy munkásokat szállító szlovák rendszámú autóbusszal. A balesetben egy ember meghalt, 18 megsebesült.
Január 28.: Két autóbusz ütközött frontálisan a Nógrád megyei Herencsény és Cserhátsurány között, egy ember súlyos, hét könnyebb sérülést szenvedett.
Július 31.: Egy német rendszámú busz autóval ütközött az 54-es főúton Jakabszállásnál. A magyar rendszámú kocsiban utazó két ember meghalt.
Augusztus 6.: Szegednél egy kamion, egy spanyol turistákat szállító autóbusz és két autó ütközött össze. A személykocsikban ülők közül öt ember meghalt.
Augusztus 16.: Az Alba Volán Dunaújváros és Előszállás között közlekedő autóbusza összeütközött a sávjába átmenő személyautóval. A személyautó utasa a helyszínen, a vezetője a kórházban halt bele sérülésébe.
November 8.: Somogyváron iskolásokat szállító menetrend szerinti autóbusszal ütközött egy személykocsi. Az autó vezetője a helyszínen életét vesztette, a buszon senki sem sérült meg.
November 14.: Budapesten a XVI. kerületben a Rákosi úton egy személyautó busszal ütközött. A személygépkocsi vezetője meghalt.
December 10.: A Csongrád megyei Ruzsa és Öttömös között egy menetrend szerinti autóbusz személygépkocsival ütközött. Az autó egyik utasa meghalt, másik két utasa megsérült. (MTI–SAB)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.