Az egészségügy kreditpontjai

Nagy érdeklődéssel olvastam Tornai Szabolcs tollából megjelent írásukat a Magyar beteg címmel (Magyar Nemzet Magazin, december 17., 24. oldal). Diplomám több mint ötvenéves, ráadásul az utolsó tizenöt évben nagyon sokat dolgoztam a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottságában, így cikkük mélyen érintett. Az írás minden sorával mélységesen egyetértek, mindösszesen csak kiegészíteni akarom azt.
Az ezer problémával küszködő, mélyen alulfinanszírozott orvostársadalom egyik irritáló jelensége a kreditpontok gyűjtésének a kötelezettsége. Ez főleg öreg, régóta nyugdíjas orvosokat sújt, akik kis nyugdíjukat heti pár órás, legtöbbször adminisztrációs munkával igyekeztek kiegészíteni. A kreditpontokat kongresszusokon, konferenciákon, továbbképzéseken lehet megszerezni, nem kis összegek leszurkolása ellenében. Azt, hogy egy orvos továbbképzésére feltétlenül szükség van, senki nem vitatja. Bizony volt idő, mikor egy orvos a diploma megszerzése után évtizedekig működhetett anélkül, hogy egyetlen szakmai továbbképzésen részt vett volna, vagy egy orvosi közleményt elolvasott volna. De annak a nagyon idős kollégának, aki már gyógyító tevékenységet nem folytat, miért kell annyi pontot szereznie, mint fiatal kollégájának, aki gyógyító tevékenységet folytat? Még nehezebben érthető, hogy a kamara – minden előzetes megbeszélés vagy figyelmeztetés nélkül – miért akarja törölni az orvosi nyilvántartásból is, ami a legsúlyosabb szankció egy orvossal szemben? Szegény, idős, nemegyszer mozgássérült kollégát kreditpontatlanság miatt kizártak az orvosi nyilvántartásból, ami azt jelenti, hogy ezt a minimális munkát sem végezheti el. Az, hogy máris hiány van hazai orvosokból bizonyos területeken és bizonyos szakmákban, nem érdekes, majd jön helyette közel- vagy távol-keleti kolléga, aki talán magyarul is alig tud, pontja pedig semmi sincs, kit érdekel. Magyarul, vágjuk magunk alatt a fát, de szorgalmasan.
A másik kiegészítő megjegyzésem a média szerepét érinti, úgy az írott, mint az elektromos médiáét. És nemcsak a bulvársajtót, mert annak még elnézhető lenne a csúsztatás, de napi- és hetilapok oldalain, valamint a képernyőkön is nap mint nap találkozhatunk olyan felelőtlen, valótlan, a magyar egészségüggyel foglalkozó írásokkal vagy riportokkal, amik enyhén szólva felháborítóak. Az egészségügyben dolgozók nem szentek, ők is emberek, hibákkal, olykor tévedésekkel. De a szakmát blamáló cikkek és híradások csak tovább rontják orvos és beteg amúgy is megromlott kapcsolatát. Érdemes lenne a szerzőnek, az alkotónak egy szakmában járatos orvos kollégával, ismerőssel vagy baráttal konzultálni, hogy a szerkesztő ne blamálja magát feleslegesen.
Dr. Oláh Vilmos
sebész főorvos, igazságügyi orvos szakértő
Siófok