Illegálisan szállítottak embereket akaratuk ellenére országok között – adta közre vizsgálata eddigi eredményeit az Európa Tanács (ET) svájci megbízottja. Dick Martyt a páneurópai szervezet az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által végrehajtott fogolykínzások ügyében bízta meg. A tanács párizsi központjának adott jelentésében közli, „személyeket elhurcoltak és más országokba átvittek, miközben figyelmen kívül hagytak minden jogi szabályozást”. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok sohasem tagadta az ellene felhozott vádakat. Ezzel együtt azonban leszögezte, hogy Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter semmiféle magyarázatot nem adott hazája cselekedeteire.
Az Európai Unió bel- és igazságügyi biztosa egy nappal korábban bejelentette, a szállítási ügyekért felelős biztostól az unió területét érintő repülőgépek repülési naplóit, a külügyi biztostól pedig Románia és Lengyelország katonai bázisainak műholdfelvételeit kérte. Az említett két országban a gyanú szerint a CIA fenntart vagy fenntartott korábban titkos börtönöket, ám Bukarest és Varsó is tagadta érintettségét. Lapértesülések szerint egyébként Törökországban és Grúziában is lehettek CIA-börtönök.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról