A békés megmozdulásra ma 11 órakor kerül sor Budapesten, a Felvonulási téri Regnum Marianum-keresztnél. A demonstráció végén ökumenikus imát mondanak katolikus, református, evangélikus és zsidó felekezeti vezetők, miközben egy küldöttség petíciót visz át az Oktatási Minisztériumba, a 2006-os, diszkriminatív költségvetési elképzelések módosítását sürgetve.
– Ha valakit kiraboltak, az nem politikai okból kiált rendőrért – reagált Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára azokra a feltételezésekre, hogy pártpolitikai célokat szolgál a mai demonstráció. A püspök megdöbbentőnek nevezte, hogy Magyar Bálint keddi levelében azt kérte a történelmi egyházak vezetőitől, hogy állítsák le a megmozdulást, amelyen úgymond politikai díszletként kívánják használni a gyermekeket.
*
Veres András püspök hangsúlyozta, az egyesülési, gyülekezési jog alapvető demokratikus jog, amelyet nem tilthatnak le sem politikusok, sem intézményfenntartók. Megállapította: semmi alapja nincs annak az állításnak, miszerint a demonstráció okafogyottá vált, kedden ugyanis a koalíciós többség leszavazta azokat a módosító indítványokat, amelyek az állami iskolákéval egyenlő finanszírozás helyreállítására lettek volna hivatottak.
Ami a gyermekek tüntetésre való „kihajtását” illeti – ez a kifejezés a szakminiszter tegnapi megfogalmazása – Veres András úgy reagált, tudomása van arról, a gyermekek örülnek, hogy végre ők is tehetnek valamit iskolájukért. Szüleik pedig azért léptek a tettek mezejére, mert látták, hogy felekezeti vezetők nem tudták jobb belátásra bírni a kormányoldalt. Szerinte képtelenség, hogy a szülőknek pluszpénzeket kelljen fizetniük azért, hogy a közfeladatokat ellátó felekezeti iskolák ne váljanak működésképtelenné a diszkriminatív elvonások miatt.
– Panaszt teszek az Országos Rádió és Televízió Testületnél a Klubrádió eljárása miatt – közölte lapunkkal Hardy F. Gábor, a Szülői Közösségek elnöke. A civil szervezeti vezető az ellen tiltakozik, hogy Kontra című szerdai műsorban egy betelefonáló „szülő” névtelenül állíthatta, hogy őt a gyermeke iskolájában arra kényszerítették, vegyen részt a demonstráción.
A Fiatal Baloldal kezdeményezni fogja a választási törvény módosítását: javasolják, hogy az egyházi iskolákra is terjesszék ki azt a „kampánytilalmat” amely az állami és önkormányzati oktatási intézményekre vonatkozik – közölte tegnap Komássy Ákos elnök.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról