Az unió szigora hiánymódosító

Folyamatosan rontja a költségvetéssel kapcsolatos trükközések nyilvánosságra kerülése hazánk tekintélyét külföldön. A hiánykozmetikának viszont megálljt parancsolhat az EU tanácsa által jóváhagyott új szigorítás.

2005. 12. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

n Szajlai Csaba–Lovas István
Vita nélkül rendeletet fogadott el az EU tanácsa, amelynek célja, hogy javítsa a kormányzati statisztikákat olyan esetekben, amikor túlzottdeficit-eljárást alkalmaznak, vagyis főként kormányzati költségvetési hiány- és adóssági adatok esetében. Ezzel a vonatkozó rendeletet harmadízben módosítják. Különösen a magyar kormány számára „aggasztó” a hír, miután Brüsszelben erős a gyanú, hogy a 2005-ös költségvetésben is túlságosan az „elszámolástechnikai intézkedésekre” koncentrált a PM a hiánycsökkentésben, így a már ismert ügyeket is górcső alá vette a közösség statisztikai hivatala.
A szóban forgó szabályozás kötelezővé teszi majd az összes tagállamnak, hogy azok az Eurostattal, az uniós bizottság statisztikai szervezetével közöljék azon eljárásokat és forrásokat, amelyeket alkalmaztak a tényleges hiány- és adóssági adatok összeállításában s az azokat alátámasztó ágazati adatsorokban. Ugyanakkor a bizottság felelős az adatok minőségének kiértékeléséért és azért, hogy a tagállamokat „meglátogassa” a kormányzati számítások ellenőrzése kapcsán. A tagállamoknak tájékoztatniuk kell a bizottságot, ha a ténylegesen alkalmazott vagy tervezett kormányzati deficit- és adóssági adatok esetében jelentősebb változást eszközölnek.
Megtudtuk, az Eurostat az idén kezdődött vizsgálódásaival nem ért még véget a költségvetés kérdéses ügyeinek sora. Ugyanis ez az új rendelet kötelezővé teszi a tagállamok együttműködését az ellenőrző bizottsági tisztségviselőkkel. Vagyis minden tagállamnak évente kétszer, április 1-je és október 1-je előtt az Európai Bizottság számára jelentenie kell tervezett és tényleges kormányzati deficitjét és kormányzati adóssági szintjét. A luxemburgi székhelyű Eurostatnak az MNB figyelmeztetése után kellett újraszámolnia a KSH által korábban megadott kormányzati költségvetési hiányadatokat. Ennek eredményeként az Eurostat az autópálya-építési költségek beszámolásával jelentősen növelte a Gyurcsány-kormány költségvetési hiányszámítását, a kormányt újabb figyelmeztetésben részesítette, s megfenyegette, hogy megnyirbálhatja az uniós felzárkóztatási alapokat.
Hazánk esetében még három függőben lévő tétel is van, amelyek ugyan emelhetnek még valamenynyit a hiányszinten, ám a legnagyobb kérdőjelnek számító üggyel, a jövőben épülő autópálya-szakaszok PPP-konstrukciójával hivatalosan csak egy év múlva foglalkozik az Eurostat. Ha ez bekövetkezik, 2006 nyarán-őszén újabb csontvázak dőlhetnek ki a szekrényből, és az Állami Autópálya Kezelő Rt. utólag történő visszasorolása államháztartási körbe nagy többletkiadást jelent ahhoz képest, mint ha állami kötvénykibocsátásból finanszírozták volna az építéseket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.