Betlehemi királyok

Az elmúlt öt esztendőben nem látott annyi zarándokot – mintegy 30 ezer embert – Betlehem városa, mint az idei karácsony alkalmával. Mintha a szeretet ünnepe egy pillanatra valóban beköltözött volna a szívekbe: az izraeli hadsereg tartózkodott a hadműveletektől, és a palesztin fegyveresek sem hajtottak végre merényleteket az ünnepi hétvégén. Ez utóbbi közösség vezetői – köztük Mahmúd Abbász elnök – ráadásul megtisztelték jelenlétükkel a jeruzsálemi latin pátriárka celebrálta éjféli misét a Születés templomában.

Ez tehát a látszat: az idei karácsony mintha pillanatnyi megnyugvást hozott volna a Közel-Keleten. Az év azonban 356 napból áll, és az ünnepi elcsendesedés nem fejezi ki a helyiek hangulatát, mindennapi félelmeit. Az izraeli és a palesztin vezetés karácsonyi jókívánságai ellenére a térségben élő keresztyének korántsem élnek háborítatlan nyugalomban. Krisztus betlehemi követői mintha két tűz közé szorultak volna: sem zsidó, sem palesztin fennhatóság alatt nem könnyű az életük. Egyes adatok szerint Betlehem város keresztyén lakossága a Palesztin Hatóság 1995-ös megjelenése óta folyamatosan apad, ma már csak 25 százalékos az egykori 90 százalékkal szemben. Ha pedig hozzávesszük, hogy 1994-ben még 150 ezer turista látogatott karácsonykor a városba, igazán nincs miért ünnepelni a mostani számadatot, amely mégis csak ötöde az akkorinak. Fájó ez, hiszen a folyamatos csökkenés ellenére a palesztinok 5–7 százaléka még mindig keresztény (Izrael Állam 1949-es kikiáltásakor még 20 százalék volt az arányuk az arab lakosságon belül). Mindeközben az izraeli vezetés intézkedései, pontosabban ezek hiánya is ellehetetlenítették a betlehemiek életét, nem beszélve arról, hogy a biztonsági kerítéssel s más jelképes és valóságos akadályokkal éket vernek zsidók, mozlimok és keresztyének közé. Gondot jelent az is, hogy a palesztin területeken élő keresztények nincsenek kapcsolatban a zsidó keresztyénekkel, mert Izrael megtiltotta a zsidó állampolgároknak, hogy palesztin területre utazzanak, a palesztinoknak pedig egyre nehezebb Izraelbe menniük. Talán a szigorú szegregációnak és az egyre kilátástalanabb életkörülményeknek tulajdonítható, hogy mindeddig 40 ezer betlehemi keresztyén család költözött Dél-Amerikába.

Nem könnyű ma Jézus Krisztus követőinek a Közel-Keleten. A hadviselő felek gyakran őket okolják mások bűneiért, és nem vonhatják ki magukat az összecsapásokból. Templomaik, szent helyeik éppen olyan potenciális célpontok, mint a zsinagógák vagy a mecsetek. Akárcsak a libanoni polgárháború idején az ott élő keresztyéneket, ma az Izraelben vagy a Palesztin Hatóság területén élő hittestvéreiket kényszeríti politikai hitvallásra az általános erőszak. Ez pedig nem jó hír, különösen azoknak, akik a kelleténél nagyobb súllyal szokták emlegetni a három monoteista vallás közös gyökereit, összetartozását, egymásrautaltságát.

Nagy bölcsességre és önmegtartóztatásra lesz szüksége a zsidó és a palesztin vezetésnek egyaránt, hiszen a szentföldi keresztyének nem pusztán vallási kisebbséget alkotnak, hanem a nyugati világ jelenlétét, kapcsolatrendszerét, értékrendszerét testesítik meg.

Kevesen tudják, hogy a pápák már 1618 óta világszerte arra kérik a katolikus híveket, hogy a nagyböjtben imájukkal és anyagi támogatásukkal segítsék a Szentföldön élő testvéreiket. A kapcsolat voltaképpen mindmáig töretlen, de karácsony alkalmával az európai, így a magyar keresztyéneknek sem árt felidézi, hogy ma is élnek emberek a nagyvilágban, akik üldöztetést szenvednek Krisztus nevéért.