A K&H Bank felmérése szerint a negyedéves kkv bizalmi index negatív tartományban maradt 2005. második negyedévében, a 2004-ben plusz 2 ponton záró mutató mínusz 14 pontra csökkent a mínusz 100 és plusz 100 közötti skálán. A K&H kkv bizalmi indexének romlása a felmérésben részt vevő kis- és középvállalkozások (kkv-k) vezetői szerint – a távirati iroda közlése alapján – gazdaságpolitikai okokra, emellett a vállalkozások által tapasztalt jelentős közterhekre és a romló likviditási helyzetükre vezethető vissza.
A kkv-szektor nehéz évet prognosztizál magának, ennek megfelelően árbevétel-növekedési várakozásai is csak egy számjegyűek (6-7 százalékra várják a bővülést a következő egy év távlatában). Az országos eredmények szerint ágazatonként a mezőgazdasági vállalkozások jövőképe a leginkább borúlátó (mínusz 19 ponttal). Az agrárvállalkozások most ismerték fel, hogy a kelet-európai országokból egyre erősödő konkurenciával kell számolniuk. A legkisebb cégek várakozásai a leginkább negatívak, a legfeljebb 100 millió forint éves nettó árbevételű csoportban az index értéke mínusz 23 pont volt.

Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó