Csőd fenyegeti a szociális ellátókat

Működésképtelenné válhatnak az idős, beteg emberek gondozását végző intézmények, mivel a jövő évi költségvetésben a kormány drasztikusan csökkenti a normatív támogatások összegét. A szaktárca szerint nem csökken a támogatás, csupán az elosztás rendszere változik.

2005. 12. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többheti tiltakozás és két figyelemfelkeltő tüntetés után a Szociális Ellátók és Ellátottak Egyesülete szomorúan vette tudomásul, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben drasztikusan csökkentette a beteget és időseket ellátó intézményeknek járó normatív támogatások összegét. Amikor az egyesület az ősz folyamán először tekintette át a jövő évi költségvetés tervezetét, azt láthatta, hogy a bentlakásos intézményeknek járó egy főre jutó normatív támogatások tervezett összege elmarad az idei 769 ezer forinttól. – Először 447 ezer forintról volt szó, később az összeg 615 ezer forintra, majd egy módosító indítvány elfogadása után 640 ezer forintra változott – jelentette ki Pósfai Gábor, az egyesület ügyvezető alelnöke. Hozzátette: a többször felfelé korrigált végösszeg is mintegy 130 ezer forinttal alacsonyabb a tavalyinál. A normatíva csökkentés ellen az egyesület egyéb civil szervezetekkel karöltve két tüntetést is szervezett. – Hiába tiltakoztunk többször is, a támogatások összegét átlagosan 20 százalékkal csökkentették – fakadt ki Pósfai Gábor. Szerinte a döntés hatására számos intézmény bezárja majd kapuit, a többi pedig csak akkor maradhat talpon, ha a dolgozók egy részét elbocsátja.
Hontvári Ilona, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium szóvivője elmondta, az előzetes költségvetési tervekhez képest 6,3 milliárd forint pluszforrás jelenik meg a rendszerben, s ez lehetővé teszi, hogy ott emeljenek a normatívákon, ahol erre a legnagyobb szükség van. – A tervek szerint nem csökken, hanem nő a területre fordítható állami támogatás mértéke, igaz, az elosztás más, igazságosabb struktúrában történik majd, ami sértheti azoknak az érdekeit, akik a régi metódus szerint jobban jártak – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.