Politikailag érzékeny területen: az adózással kapcsolatban fogadott el Becsey Zsolt fideszes/néppárti képviselőtől tegnap Brüsszelben jelentéseket az Európai Parlament. Lehetőség lesz arra, hogy a tagországok kormányai a pénzügyminiszterek tanácsában dönthessenek a már bevált és alkalmazott közösségi áfaszabályozás meghoszszabbításáról. Az Európai Parlament azt javasolja, hogy a minimális, normál áfakulcs 2010-ig továbbra is 15 százalékos legyen az egész unióban. A maximális áfaszintet pedig várhatóan 25 százalékban határozzák meg. Becsey a másik államból való adó-visszatérítés eljárási szabályait is egyszerűsítené azért, hogy könnyebbé tegye a kis- és közepes vállalkozások életét. A jelentés eredményeként a jövő év közepétől a vállalkozók mindössze negyed év alatt, sok bürokratikus akadálytól mentesülve kaphatják vissza a nekik járó áfát az unió egész területén.
Az agrárium mellett. Nemmel szavazott a magyar néppárti delegáció a Világkereskedelmi Szervezet hongkongi csúcstalálkozójáról szóló európai parlamenti határozatra, amely a mezőgazdasági exporttámogatások eltörlését és a gazdák támogatásának csökkentését szorgalmazza. Glattfelder Béla néppárti képviselő az európai mezőgazdaság érdekeinek hatékony képviseletére szólította fel az Európai Bizottságot. (N. O.)

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó