Számos nagyobb, illegális petárdafogásról számoltak be az utóbbi napokban a vámosok. Nemcsak a határállomásokon, hanem már a fővárosban is bukkantak törvénytelen forgalmazásra szánt robbanóeszközökre. Az idei legnagyobb fogásuk Budapest XX. kerületében volt, ahol egy családi ház padlója alá rejtett hetvenötezer petárdát találtak. Korábban Hercegszántónál egy szerb-montenegrói férfi járművének átalakított lökhárítóiból, a kárpitok alól, valamint az üzemanyagtartályból csaknem negyvenezer petárda került elő több százezer forint értékben. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig magyarok próbáltak behozni Szlovákiából engedély nélkül tűzijátékokat és más pirotechnikai eszközöket.
Mivel egy november elejei kormányrendelet szerint a múlt hónap végétől már tilos hazánkban petárdát árusítani, birtokolni vagy használni, a szakemberek az illegális kereskedelem további élénkülésére számítanak. A szabályszegők pénzbírsággal sújthatók. Ennek összegét ötvenezerről várhatóan százezer forintra emelik.
Sokan üzleti célból, mások nem eladásra, hanem saját szórakoztatásukra hoznak be vagy próbálnak meg behozni petárdát – mondta el lapunknak Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője. Hozzátette, ezért mostanában kiemelt figyelmet fordítanak az illegális szállítmányok felderítésére. A szilveszter közeledtével – múlt évi tapasztalataikból okulva – fokozott ellenőrzéseket tartanak a határoknál, az autópályákon, az autóutakon, valamint a belterületi piacokon. Nagy a szerepe ebben a vámkommandónak is, amely kiszűri a piacok környékén a gyanúsnak tartott járműveket. Minden ilyen autó átvizsgálására nincs módjuk a pénzügyőröknek, de nemzetközi szinten elismert kockázatelemzési módszerük miatt idén is sikeres felderítésekre számítanak. A döntően Távol-Keletről származó csempészáru nagy része Nyugat-Európa és Szlovákia felől érkezik Magyarországra. A szervezett csoportok átcsomagolják a petárdákat , majd így próbálják azokat az EU-ban értékesíteni – mondta a szóvivő. A futárok többsége megbízásra dolgozik. Megbízóikat viszont csak nehezen érhetik el a hatóságok. A csempészetet irányítók kiemelkedő haszonra tesznek szert, hiszen az öt–nyolc forintos áron beszerezhető petárdákat akár húszszoros haszonnal adják tovább.

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó