A minimálbér helyett a minimálbér másfélszerese után kellene januártól nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot fizetniük azoknak az egyéni és társas vállalkozóknak, akiknek a járulék alapjául szolgáló jövedelmük eléri a minimálbért – derül ki a jövő évi büdzséhez benyújtott MSZP– SZDSZ-s módosító indítványból. A javaslat szerint a változtatásra azért van szükség, mert a vállalkozások összességében kevesebb járulékot fizetnek, mint a foglalkoztatottak, holott kereseti, jövedelmi viszonyaik alapján ez nem indokolható – írta a Napi Gazdaság. A javaslat szerint azok a vállalkozók, akiknek járulékalapot képező jövedelme nem éri el a minimálbért, továbbra is a minimálbér mértéke szerint fizetnék járulékaikat.
Több esetben teljesen lenullázták az államháztartási tartalékot a keddi részletes vita végéig a 2006-os költségvetéshez benyújtott közös koalíciós módosító javaslatok. A fejezeti tartalékot érinti például az Országgyűlés költségvetésében a köztisztviselői illetményalap tervezett változásának 321 millió forintos átvezetése, amelynek következtében már a büdzsé elfogadásának pillanatában teljesen kiürül a hiánytúllépés elleni biztosítéknak szánt keret. Az átcsoportosításoknál a képviselők kezdetben elvettek 1,75 milliárd forintot az EU-támogatások intézményrendszerének fejlesztésétől, egy szocialista indítvánnyal azonban most várhatóan mégis visszatesznek hétszázötvenmillió forintot erre a sorra.

Ismét Pride-párti tüntetést szerveztek Hadházyék, de már ők is unják