Országos akcióra hívta fel a civil szervezeteket és magánszemélyeket a Rákóczi Szövetség. A határon túli magyarokat támogató szervezet nyilatkozatában emlékeztet arra, hogy a Szlovákiával 2003-ban kötött államközi megállapodás megfosztotta a felvidéki magyar családokat az oktatás-nevelési támogatások közvetlen igénybevételétől, s ez hozzájárult a Felvidéken tapasztalt, jelentős mértékű asszimiláció további folytatódásához.
A Rákóczi Szövetség tavalyi akciója nyomán több mint húszmillió forint gyűlt össze. Az összegyűjtött támogatás tízezer forintos beiratkozási ösztöndíj formájában kétezer felvidéki kisdiákhoz jutott el. A támogatások a szociális és gazdasági szempontból hátrányos helyzetű régiókba és azon településekre érkeztek, ahol a magyarok szórványban élnek. „Örömmel állapíthatjuk meg, hogy kezdeményezésünk rendkívül sikeresnek mutatkozott, ugyanis a beiratkozási ösztöndíjakcióra kijelölt régiókban múlt évhez képest, a kedvezőtlen demográfiai tendenciák ellenére, 3,87 százalékkal növekedett a magyar iskolákba beíratott gyerekek száma, és számarányuk is az összes beíratotthoz képest” – nyilatkozta lapunknak Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke. A szövetség az idei akciójával folytatni szeretné a programot, ehhez vár támogatókat.
Sólyom László látogatása. Kétnapos hivatalos szlovákiai látogatásának második napján Sólyom László köztársasági elnök a Pozsonyhoz közeli Nagyszombatra látogatott, majd késő délután a döntően magyarok lakta határvárosba, Révkomáromba utazott, ahol meglátogatta a két éve létesült önálló szlovákiai magyar felsőoktatási intézményt, a Selye János Egyetemet, este pedig a szlovákiai magyar közélet képviselőivel és város önkormányzatának vezetőivel találkozott a tiszteletére rendezett fogadáson. (MTI)