Garantáltan új nyertes

Munkatársunktól
2005. 12. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyan Csehszlovákia 1980-ban nyert férfi teniszben Davis- kupát, de Jugoszlávia nem, úgyhogy szinte semmi múltja nincs a patinás csapatverseny idei Szlovákia–Horvátország döntőjének. Mindenképpen történelmi siker születik tehát szombaton vagy vasárnap Pozsonyban, hiszen a két kelet-európai nemzet még soha nem delegálta fiait a fináléba.
A hazai pálya előnye értelemszerűen a szlovákoké, az egyesbeli világranglistás helyezés alapján viszont a horvátok jobbak: Dominik Hrbaty 19., Karol Beck 57. az egyik, Ivan Ljubicic 9., Mario Ancic pedig 22. a másik oldalon. A vendéglátók helyzetét nehezíti, hogy Beck térde egész héten fájt, no meg szíve is, ha a helyi Pravdát vagy a horvát Vecernji Listet olvasta: a két újság szerint ugyanis (egyelőre bizonyíték nélkül) pozitív lett a doppingtesztje. A vizsgálatot még az Argentína ellen megnyert elődöntő után végezték el. Beck szerint üres fecsegés az egész, de ettől még nem lesz jobb formában a döntő ma délutáni rajtján. Ráadásul azzal a Ljubiciccsal kell farkasszemet néznie, aki idén veretlen a Davis-kupában, a horvátok három diadala mindegyikén megnyerte a két egyest és a párost, többek között Agassi vagy Davigyenko ellen. „Ljubicic most is zseniálisan fog játszani, azt hiszem, ha megnyerjük a finálét, nyugodtan Ljubicic-kupának lehet majd elnevezni a tálat” – állította Goran Ivanisevic, a nemzet bombázója, aki hosszú szünet – és visszavonulása – után ismét pályára léphet a DK-ban. A legendás játékos 1988-ban, mindössze 16 esztendősen az NSZK ellen debütált a válogatottban, most selejtezőt nyert, hogy a páros tartalékja legyen…
A kulcsember Ljubicic szerényen így nyilatkozott előzetesen: „Nagy és felejthetetlen sikert hoz számunkra ez a hét vége.” A szlovákok sem látják bonyolultan a világot: „Végtelenül egyszerű az egész: szombaton már 3-0-ra vezetünk és ezzel eldől a kupa sorsa. Nyertünk már Fed Kupát, Hopman Kupát, itt az ideje, hogy a Davis-kupát is megnyerjük” – nyilatkozta Beck magabiztosan. Bizonyára egyetért ezzel a pozsonyi Nemzeti Teniszcentrum több mint négyezer szurkolója. A város a mérkőzés lázában ég, mindenütt a nemzeti színekre festett felek néznek le járókelőkre. Győztes csak egy lesz, méghozzá történelmi.



A Davis-Kupa-döntő műsora. Ma 14 órától: Beck–Ljubicic, Hrbaty–Ancic. Szombat 15 órától: Beck, Mertinak–Ancic, Ljubicic. Vasárnap, 14 órától: Hrbaty–Ljubicic, Beck–Ancic. A két csapat útja a fináléig. Szlovákia: nyolcaddöntő – Spanyolország 4-1, negyeddöntő – Hollandia 4-1, elődöntő – Argentína 4-1; Horvátország: nyolcaddöntő – Egyesült Államok 3-2, negyeddöntő – Románia 4-1, elődöntő – Oroszország 3-2.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.