Hivatali só

Véletlenül sem szeretnék államtitkot kiszivárogtatni, nemzetbiztonsági érdekeket sérteni, de gyakorta az a szörnyűséges benyomásom támad, hogy a honi Nemzetbiztonsági Hivatal nem tartozik a világ leghatékonyabb szolgálatai közé. Lehet, tévedek, és alaptalanul rágalmazom a jeles intézményt, ám amikor nyilvánosságra kerül némely, show-elemeket sem nélkülöző operációjuk, akkor minden empátiám ellenére is a „sóhivatal” kifejezés jut eszembe. Jó pár éve bravúros teljesítmény volt részükről, hogy az Orczy téren szem elől tévesztettek egy pénzpapírt szállító kamiont, s megfeszített munkával soha többé nem akadtak nyomára. Gyanítom, a pesti forgalomban még egy látás- és mozgássérült is nyomon követhetne egy kamiont, a hivatal rutinos, profi munkatársainak nem sikerült. Két éve a legfőbb nemzetbiztonsági őr, Tóth András megmagyarázta, hogy egy megfigyelés alatt tartott szervezet rendezvényéről miért nem tudott a hivatal. Mondá pedig a titokminiszter: azért nem értesültek előre az eseményről, mert a szervezők konspiráltak. A konspiráció csúnya dolog, főleg ha több ezer „nemzetbiztonsági kockázatot jelentő” fiatal időben tudomást szerez a rendezvényről, csak a „mindent tudó” szolgálat marad le róla.
Valakik a Budapest Airport eladása kapcsán is „konspiráltak”. Olvasom a „legolvasottabban”, hogy a hivatal vizsgálódik, mert Ferihegy nemzetbiztonsági ellenőrzése nyomán olyan információkhoz jutott, amelyek szerint a BA Rt. néhány munkatársa olyan üzleti titkokat juttatott el a médiumokhoz, amelyek alkalmasak lehettek volna a tranzakció megakadályozására, illetve a potenciális vevők „elijesztésére”.
Két eset lehetséges. A médiumok csodálatos hazafiúi buzgalomról és példás önfegyelemről tettek tanúbizonyságot, s nem közölték, bölcsen elhallgatták a kiszivárgott üzleti titkokat, vagy a hivatal munkatársai nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót, nem olvasnak újságot. Ez utóbbi esetben a hivatal minden elismerést megérdemel, mert mégiscsak a kiszivárogtatás nyomára bukkant. Van ugyan egy harmadik lehetőség is, miszerint semmiféle titkos üzleti információ nem jutott sehova, hiszen a reptéri szakszervezetek tiltakozása, a repülőtér-üzemeltetési szerződés, vagy a cargobázis ügyében indított ügyészi vizsgálat, netán a reptéri üzemanyag-ellátást biztosító cég megvásárlása körül folyó huzavona egy cseppet sem titkos – de ezt a változatot eleve kizárjuk, mert megkérdőjelezné az NBH hitelességét, rombolná a tekintélyét. Bízzunk a hivatal embereinek jól értesültségében, a fentebb említett apróbb botlásaik ellenére is reménykedjünk tévedhetetlenségükben, s fogadjuk el tényként a feltételezést, miszerint illegális vándorutat jártak be különböző, a tranzakció megakadályozására, illetve a potenciális vevők elijesztésére alkalmas üzleti titkok. Mik lehettek azok? – csak találgatni tudunk. A kifutó- meg leszállópályát aláaknázták a bergengóc terroristák? Netán a várócsarnokban éjszakánként kísértetek járnak, esetleg vámpírok tanyáznak, vagy a Népszava főcíme, „Ferihegy: a karaván halad” paskolt bele a lényegbe, sugalmazván, hogy a reptér valami módon arab érdekeltségekbe tartozik? Bármi lett légyen is az igazság, az eladót, az Állami Privatizációs Rt.-t súlyos felelősség terheli. Ugyanis a jelek szerint a pályázati kiírásban elhallgatta a potenciális vevők elől, hogy a felkínált projektnek rejtett hibái, titokzatos jogi, műszaki problémái is akadnak. A pályázat gyanútlan nyertese hozzájutott egy reptérhez, ami – ha hihetünk az NBH információinak – nem várt, kiszámíthatatlan meglepetéseket szerezhet neki.
Félek, valójában az NBH követett el titoksértést azzal, hogy a tender eredményhirdetése után kikotyogta, a Budapest Airportnak üzleti szempontból riasztó belső gondjai, a vevővel (bérlővel) nem közölt titkai vannak. Magyarán: vagy az országot verték át, vagy az országgal egyetemben a pályázat nyertesét is. Ne ragozzuk tovább, mert ez már államtitok.