Ismétlést követelnek Irakban a szunniták

Hírösszefoglaló
2005. 12. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csalások történtek a múlt heti iraki választásokon – véli Irak legnagyobb szunnita politikai tömörülése, s ezért a központi választási bizottsághoz fordul, hogy az írjon ki új szavazást Bagdadban. A leadott szavazatok 89 százalékának összesítése alapján a fővárosban a kormányzó síita pártkoalíció, az Egyesült Iraki Szövetség áll az élen 58 százalékkal. A szunnita Iraki Egyetértés Frontja a második helyre szorult 19 százalékkal, a harmadik helyen pedig Ijád Allávi volt miniszterelnök Iraki Nemzeti Listája végzett 14 százalékkal – közölte a választási bizottság. A parlament 230 képviselői helyéből 59 jut Bagdadnak, a legnagyobb választási körzetnek.
Tárik al-Hásemi, a szunnita pártszövetség legerősebb pártjának, az Iraki Iszlám Pártnak a vezetője tegnap kijelentette, hogy a választási bizottság által közölt adatok „meghamisítják a nép akaratát”, azokat felül kell vizsgálni. Adnan ad-Dulaimi, a pártszövetség feje úgy fogalmazott, hogy követelni fogják a szavazás megismétlését Bagdadban. A választások végeredményét várhatóan december végén hirdetik ki.
A választások idején beköszönt nyugalom után a közel-keleti államot tegnap ismét pokolgépes robbantások zavarták meg. Ketten életüket vesztették Bagdadban, miután felrobbant egy gépjárműbe rejtett pokolgép. Megsérült a főváros kormányzóhelyettese is egy ellene elkövetett fegyveres támadás során. Közben egytől hat hónapig terjedő börtönbüntetésre ítélt egy amerikai haditörvényszék öt Irakban szolgáló amerikai katonát, akiket azzal vádoltak, hogy rosszul bántak iraki foglyokkal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.