Jogtalanul utalt hitelek

Zsilka László
2005. 12. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elküldte a vádiratot e héten a Zala Megyei Főügyészség a bíróságnak egy csaknem kilencszázmillió forintos hitelcsalási ügyben. A büntetőper elsőrendű vádlottja az Erste Bank zalaegerszegi kirendeltségének, kereskedelmi centrumának volt vezetője, rajta kívül két közvetítő és több vállalkozó áll majd a bíróság elé – nyilatkozta lapunknak Pirger Csaba, az ügyészség szóvivője.
A bűncselekményeket a pénzintézet belső ellenőrzése fedte fel. A vád szerint az említett csoport 2002-től 2003 tavaszáig az Erste Bank zalaegerszegi fiókját 806, a székesfehérvárit pedig 90 millió forinttal károsította meg. Hogy ki volt a csalássorozat értelmi szerzője, azt még bizonyítani kell, mert a vádlottak erről ellentmondásosan nyilatkoznak. A szerepek azonban az eddigi vizsgálatok alapján körvonalazhatók. A közvetítők, illetve felhajtó segítségével a vállalkozók húszmilliótól háromszázhúszmillió forintig terjedő hitelhez juthattak. Ezeket úgy folyósították az igénylőknek, hogy visszafizetésükre nem volt garancia, illetve a cégek nem feleltek meg az üzletszabályzat követelményeinek. Ezért a kérelmekhez meghamisított mérlegbeszámolókat, valótlan tartalmú szerződéseket csatoltak, a fedezetül megjelölt ingatlanokat túlértékelték. A zalai bankvezető mindezek ellenére engedélyezte a kiutalásokat.
Az adósok közül senki sem kezdte meg a törlesztést, egy fillért sem kapott meg a bank, amely a 896 millió forintnak csak a töredékét tudta behajtani az ingatlanok lefoglalásával. A vádlottaknak különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények, például okirat-hamisítás elkövetése miatt kell felelniük – mondta a szóvivő.
Emlékezetes: tavaly Kecskeméten emeltek vádat szintén az Erste Bank egyik korábbi vezető menedzsere, valamint egy fővárosi cég tulajdonosai ellen kétszázötvenmillió forintos hitelcsalás miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.