Kompromisszumos egyezség született a költségvetés lezárása előtti utolsó pillanatban tegnap a közszféra jövő évi béremeléséről. A megállapodást nagyban segítette, hogy a kormány ígéretet tett arra: ötven százalékban feloldja az államháztartási tartalék önkormányzatokra vonatkozó fejezetét. Az önkormányzati oldal ugyanis korábban egyértelművé tette, hogy csak olyan megállapodást hajlandó aláírni, amelynek a költségvetésben megvan a fedezete. Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban született egyezség szerint jövő áprilistól átlagosan három százalékkal nőnek a közalkalmazotti illetmények, és 18 900-ról 19 600 forintra emelkedik a pótlékalap.
A köztisztviselői illetmények áprilistól 5,1 százalékkal nőnek, az illetményalap 35 000-ről 36 800 forintra emelkedik. A kormány eredetileg szeptembertől esedékes 4-5 százalékos ajánlatot tett, ami éves szinten mindössze 1,4-1,5 százalékos béremelkedést jelentett volna. A szakszervezetek januári emelést akartak, végül elfogadták az áprilistól esedékes három százalékot, mert az még így is többet, 2,3 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Korábbi álláspontjuktól eltérően az érdekvédők elfogadták, hogy a közalkalmazottak idei, szeptemberi béremelésének áthúzódó hatását a 2006-os béralkuban is figyelembe vegyék, noha ez eredetileg a tavaly elmaradt béremelés kompenzációját szolgálta.
– Sajnáljuk, hogy a közszféra sok százezer dolgozója csak tavaszszal kap először emelt fizetést, miközben az áremelkedések már januártól éreztetik hatásukat. A jövő évi költségvetésben ráadásul a kormányzat nem biztosította a béremelés fedezetét, így azt újra teljes egészében a mára végzetesen eladósodott önkormányzatokra terheli – reagált a Fidesz.

Ennyibe kerül a Velencei-tó az idén