Mindkét magyar csapat vereséget szenvedett tegnap a női kosárlabda Euroliga 7. fordulójában, méghozzá egyaránt Oroszországban. Az MKB-Euroleasing Sopron 99-74-re a Jekatyerinburgtól, a MiZo Pécs 60-43-ra a Szamarától kapott ki. Előbbi a B csoportban három győzelemmel és négy vereséggel áll, utóbbi elvesztette veretlenségét, de 6-1-es mutatója még így is kiváló.
A 2. fordulóban a Jekatyerinburgtól hazai pályán 84-80-ra alulmaradó soproniak a visszavágás reményében utaztak az Urál túloldalán fekvő iparvárosba. Ám a félnapos utazás sokat kivett belőlük, az ellenfél ráadásul a napokban erősített három klasszissal, az amerikai Whalennel és Griffith-szel, illetve a 214 centis lengyel Dydekkel. A meccs hamar eldőlt. A Sopron csak 4-4-ig tartotta a lépést, az oroszok innen egy 17-0-s rohammal faképnél hagyták. A folytatásban csak a megalázó különbségű vereség elkerülése lehetett a cél, ezt úgy-ahogy sikerült elérni, a Jekatyerinburg 99-74-re nyert. Natalia Hejkova, a magyar együttes vezetőedzője azonban érthetően csalódottan értékelt: „Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, ezúttal védekezésben is gyengék voltunk, nem bírtunk a palánk alatt a Griffith–Batkovic kettőssel. Csak annak örülök, hogy a végén volt tartása a csapatnak.”
Rátgéber László, a Pécs vezetőedzője Johnson és Vajda sérülése miatt már előzetesen sem számított csodára Szamarában: „A világ felfordulna, ha ilyen összeállításban nyerni tudnánk.” Nem fordult fel a világ. A Pécsnek egyedül az lehetett a tét, hogy hazai győzelménél (80-68) kisebb arányban kapjon ki. Sajnos ez sem sikerült. Az oroszok nem érték be a puszta győzelemmel, fűtötte őket a visszavágás vágya, hiszen 22 hónap alatt egyetlen vereségüket a Mecsekalján szenvedték el novemberben. A végeredmény (60-43) nem katasztrófa, a csoportkör végén a pécsiek összesítésben is megszerezhetik a második helyet.
Eredmények, A csoport: Szamara–Pécs 60-43; magyar pontszerzők: Béres 10, Iványi 10/6, Liszina 7, Branzova 6, Dapo 4, Fegyverneky 4, Johns 2. B csoport: Jekatyerinburg–Sopron 99-74; magyar pontszerzők: Matovic 25, Károlyi 15/3, Cserny 14/6, Horváth Zsuzsanna 9/3, Eördögh 4, Gorbunova 4, Teasley 2, Honti 1.

Ennyibe kerül a Velencei-tó az idén