(ki a tájékozott…)

Én nem tudom, hogy valójában politikailag elég tájékozott vagyok-e. Netántáni tájékozatlanságomra nincs mentség. Ugyanis vélekedésem, képmutató „nem tudom”-jaim ellenére, felettébb határozott. E vélekedés mögött azonban ténylegesen nem aktuálpolitikai ismereteim állnak, hanem világnézetem, amelytől elvonszolni hat ökör és ötven balliberális politológus is képtelen volna, nem beszélve több száz, a médiában tevékenykedő véleményformálóról – bár mindez tetemes vonóerőt jelent.
Egy közeli ismerősöm, aki idejének kilencven százalékát a tévéadók politikai adásainak nézésével, hallgatásával és megemésztésével tölti, a minap azt mondta nekem vita közben: honnan a fenéből tudhatnám, mi a valóságos helyzet az MSZP–Fidesz-vitában, amikor gyakorlatilag csak a Magyar Nemzetet olvasom, és a TV2-n nem nézek mást, mint a JAG-et és Walkert, a texasi kopót, Gyurcsányra pedig nem vagyok kíváncsi? Hogyan alakítom ki a véleményemet, amikor undorodom az Élet és Irodalom tényfeltárásaitól, hányinger fog el a 168 Óra publicistáitól, a Heti Hetes humorától kiráz a hideg, a Népszavától pedig vörhenyt kapok? Ő mindezeket olvassa és nézi, együtt kel a Nap-keltével, így aztán mindenről értesül, véleményt formál és meggyőződik. Meggyőződése szerint például a Fidesz azért veszítette el a 2002-es országgyűlési választásokat, mert „Orbán a papok s…t nyalta”. „Ezt meg kitől hallottad?” – kérdezem én, mire ő természetesen azt feleli, hogy senkitől, ezt a megállapítást a legbensőbb észérvek alapján teszi.
Lefojtott vitáink során mindig kiderül, hogy ő Mester Ákost és Mészáros Tamást tekinti orákulumnak, de elfogulatlan orákulumnak, s mit becsmérlem én a Nap-keltét, amikor ennek a pártatlan közszolgálati tévéműsornak a riporterei az ellenzék képviselőit is mindig megkérdezik a dolgok állásáról. Bár vitakész vagyok, ilyenkor nem tudom azt mondani, hogy mily százalékos arányban és mily módon kérdezik, mivel reggel bevallottan kilenckor ébredek éjszakai álmomból, és napkeltekor nemhogy tévét nézni, de horgászni sem megyek. Napkeltét legutóbb a texasi kopóban láttam, a nap vérvörösen emelkedett Dallas felhőkarcolói fölé, Walker pedig olyan arcot vágott, mint aki egy foghúzással is bátran szembenéz.
Hallgatásomat közeli ismerősöm beleegyezésnek, sőt beletörődésnek véli, ezért közölni bátorkodik velem, hogy Mester Ákos mily okos elfogulatlansággal elemezte a 168 Órában az aktuális helyzetet, persze, én csak a Magyar Nemzetet olvasom. „Meg írom időnként” – teszem hozzá magamban, és elszomorodva gondolok rá, hogy közeli ismerősöm jobban hisz Mester Ákosnak, mint nekem. Erről az is eszembe jut megint, hogy mi volna, ha nem volna Magyar Nemzet, mi tartaná a lelket a polgári olvasóközönségben. De nem mondom ki ezt, mivel a polgár szótól vitapartnerem azonnal begerjed, és sértődötten azt mondja: mi az, én nem vagyok polgár, hanem panelproli? Mire én szerény értesüléseimmel előhozakodva azt felelném, dehogy, ilyesmiről szó sincs, hiszen a Fidesz talán éppen e miatt a félreértésen alapuló sértődöttség miatt vette bele a garanciatörvény tervezetébe a panellakások és -lakótelepek felújításának programját. Erre persze azt a választ kapnám, hogy „mivel kellene nekik a panelprolik szavazata is, de ahelyett egy nagy túrót, mert a nép átlát a szitán…”
A nép szótól mindig megrémülök, így nem is nyitom ki a számat. Magamban azonban megállapítom, hogy a mameluk sajtó eredményesen dolgozik: a nép egyszerű fiában sikerül kialakítania azt az öntudatos érzést, hogy saját, jól átgondolt véleménye van a politikáról, amit önmaga hozott létre széles körű tájékozódás alapján. A hiszékenység itt szóba sem jön, sem a Kádár-érában eltöltött három évtized. Nincs mit vitatni azon, hogy a Medgyessy-kormány felülmúlhatatlanul jó volt, a Gyurcsány-kormány pedig sokkal jobb.
Hogy ebben a helyzetben mit kezdjek stabil világnézetemmel, én nem tudom…