A kormányfő tegnap ismét felszólalt a parlamentben, de most nem mondott semmi érdemlegeset. Reklámozta például a Financial Timest, amely hatoldalas mellékletet szentelt a magyar gazdaság sikereinek. Akinek nem inge, ne vegye magára – figyelmeztethetnénk a szónokot, mert ehhez a sikerhez a legkevesebb köze neki és kormányának van. Már mi is unjuk a brutális költségvetési hiány és az ország leminősítésének felemlegetését, meghagyjuk ezt Almunia úrnak. Ő még biztosan nem tudja, hogy sorozatos kritikája falra hányt borsó.
A miniszterelnök indiszponáltnak tűnt, így aztán eltörölte a minimálbért, majd Ordascsehinek nevezte a jó somogyi hazafiak által lakott Ordacsehit. Aztán sok szó esett arról a kevés autópályáról, amelyet csillagászati áron építünk. Már a Tisztelt Házban sem titok, a közbeszerzés nálunk nem úgy működik, hogy csökkenti az árat, inkább növeli. Gyurcsány Ferenc meggyújtotta a pilácsot: kiderült, hogy az a fránya magyar szabvány az oka az égbe szökő áraknak. Vagyis a horvátok sziklás hegyei sem bírják úgy megdrágítani az autópálya-építési költségeket, mint mi a szabványainkkal, avagy sokkal inkább a megtűrt kartellmutyikkal.
Nem maradhatott el a repülőtér eladásának megünneplése sem. A privatizációs tranzakciót a transzparencia jellemezte, mondta Veres János pénzügyminiszter. Nagy kár, hogy eközben titkolták a vagyonértékelés körülményeit meg az ajánlatok tartalmát a képviselők előtt is. A miniszter említett még valami politikai kockázatot, ami csökkentette az árat. Mint kiderült, a kockázatot az ellenzék jelenti, amely nem átall időnként olyanokat mondani, hogy a törvénysértő módon, a haza kárára – értéken alul – köttetett privatizációs tranzakciókat felülvizsgálja, és ha az ország érdeke úgy kívánja, akár bíróság előtt is megtámadja. A reptéri „sikerre” ráhangolódott az SZDSZ-es Kuncze Gábor is, aki „színtiszta ócska demagógia” jelzővel illette a Fidesz eladást ellenző álláspontját, kijelentvén: az üzletre „a világ rábólintott”. Ezek után a parlamenti közvetítést figyelő honpolgárban okkal vetődhetett fel a kérdés, mi zajlik az ország házában: egy részvénytársaság igazgatótanácsi ülése a jelen lévő néhány felügyelőbizottsági tag közbekiabálásával vagy az Országgyűlés ülése? És a honatyákat figyelve joggal töltheti el a kétség: ezek a saját alkotmányunkat is elfelejtették az ország javaival való kontár üzletelés közben, amely kimondja: „Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenlő védelemben részesül.” Továbbá azt, hogy a „magyar állam tulajdona nemzeti vagyon”, amelynek kizárólagos körét törvény határozza meg. Vagyis nem jobb és nem rosszabb politikai felfogás az, ha egy párt köztulajdonban akarja tartani a nemzeti vagyon körébe tartozó, nyereségesen működtethető repülőteret. És nem akarja dobra verni a közösségi vagyont, mert a kormány eladósította az országot. Mert mire is kell ez a pénz? A költségvetési hiány betömködésére. Az ész nélküli, pazarló költekezés miatt kialakult deficit pótlására. Csak néhány példa az elmúlt három és fél évből: a tisztogatások során az elbocsátások költsége végkielégítések formájában, vagy a saját káderek kistafírozása százmilliós végkielégítésekkel, mint amenynyit például a MÁV vezérigazgatója kapott pár évnyi szolgálatért. A hiányt növelte a csókos cégek munkával való ellátása, ha nem volt értelmes feladat, akkor milliókért hasznavehetetlen tanulmányokat lehetett írni, vagy jégpályát, homokvárat építeni. A sok kicsi sokra ment, ezermilliárdban mérhető hiánnyá dagadt.
Tegnap egyébként Orbán Viktor a körbetartozás miatt súlyos helyzetbe került kis- és középvállalkozások gondjaira, százezernyi veszélybe került munkahelyre hívta fel a figyelmet. Vagyis az embereket érintő súlyos problémára, amely sürgős kormányzati intézkedés után kiált. A javaslatot Gyurcsány vagy nem értette meg, vagy nem akarta megérteni. Mindegy is, a felelős kormány megalakulásáig még öt hónapot kell kibírnunk. A jég hátán is.
origo.hu
Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést
