Egyenesen téves – így minősítette Bill Clinton George Bush azon magyarázatát, amely szerint a kiotói jegyzőkönyv ratifikálása az amerikai gazdaság tönkretételéhez vezetne. Az Egyesült Államok volt elnöke a múlt héten kezdődött, Montrealban zajló tizenegyedik nemzetközi klímakonferencia egyik hét végi ülésén szólalt fel, s utódját határozottan bírálta. Bush 2001-es hivatalba lépésének egyik első döntéseként ugyanis nem terjesztette ratifikálásra az amerikai szenátus elé azt az 1997-ben aláírt, idén hatályba lépett jegyzőkönyvet, amely az üvegházhatást előidéző gázok kibocsátásának korlátozására kötelezi a ratifikáló államokat.
Többé nem lehet kétségünk afelől, hogy az éghajlatváltozás valódi probléma, fokozatosan gyorsul és emberi tevékenységek okozzák – tette hozzá Clinton.
A nemzetközi értekezleten részt vevő országok képviselői – köztük Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter – megállapodtak arról, hogy tárgyalásokat indítanak a kiotói jegyzőkönyv 2012-ben lejáró hatályának meghosszabbításáról, valamint olyan nem kötelező célokat meghatározni hivatott tárgyalások megkezdéséről, amelyek a globális felmelegedés elleni küzdelem jövőjét határozzák meg.

Óriási fordulat jön a hétvégén az időjárásban