Lasselsberger: karácsonyi felmondás

Dénes Zoltán
2005. 12. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tudták nyereségessé tenni a hódmezővásárhelyi központú Lasselsberger Hungária Kft.-t, ezért kénytelenek elbocsátani a dolgozókat, s bezárni az üzemet – legalábbis ezzel magyarázzák a tulajdonosok a gyárbezárást. A Lasselsberger tavaly vásárolta meg a vásárhelyi padló- és csempegyártó üzemet a Villeroy & Boch (V&B) cégtől. A V&B egy csomagban adta át a hazai céget a hasonló profilú romániai, olaszországi és francia üzemeivel. Tudomásunk szerint azok tovább működnek. A vásárhelyi gyár eladásakor mintegy háromszázan dolgoztak, ők a következő hetekben kapják meg felmondólevelüket. Ezzel ismét egy nagy múltú bejáratot márkanév – az Alföldi csempe – tűnik el a piacról. – A kft. az idén nullszaldósra hozta ki a tavaly még súlyosan veszteséges gyárat, ám a javuló eredmények mellett továbbra is magasak maradtak a fajlagos költségek. A csempegyár ezért az év végéig teljesen leáll – tájékoztatta a Világgazdaságot Márton Péter, a Lasselsberger Hungaria Kft. ügyvezetője. Az elbocsátott dolgozók közül alig 30-40-en reménykedhetnek abban, hogy új munkahelyet találnak.
Az Állami Foglalkoztatási Hivatal legfrissebb adatai szerint az elmúlt hónapban országszerte több mint 33 ezer munkahely szűnt meg, miközben alig 26 ezer újat jelentettek be. Hódmezővásárhelyen a
30 900 munkavállalási korú népességből idén októberben mintegy 2200-an nem tudnak elhelyezkedni, így a munkanélküliségi ráta meghaladta a hét százalékot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.