Ne használják a gyermekeket politikai díszletként különféle demonstrációkhoz – fejtette ki az MTI-n keresztül Magyar Bálint, az oktatási tárca vezetője az egyházi iskolák pénteken 11 órára, a budapesti Felvonulási térre tervezett megmozdulása kapcsán. Magyar felháborítónak tartja, hogy az egyik keresztény iskola igazgatója levelet intézett a szülőkhöz, miszerint a kormány újabb pénzkivonásokat tervez 2006-ban. A tárcavezető a szülők és a gyermekek megzsarolását látja abban a kérésben, hogy adjon a szülő írásos nyilatkozatot, hozzájárul-e gyermeke demonstráción való részvételéhez. Törvénytelenségnek nevezte, hogy „tanítási időt, napot megszakítanak egy ilyen, nem a tanítással összefüggő eseménnyel”.
Hardy F. Gábor, a Szülői Közösségek elnöke visszautasította a politikai vádat, rámutatva, hogy a diszkriminált felekezeti közoktatási intézmények létéért emelik fel a szavukat. Mint lapunknak elmondta, minden iskolaigazgató saját hatáskörében évi több nap tanítási szünetet rendelhet el. Értésre adta, hogy az egyházi iskolákat súlyosan hátrányba hozó költségvetési tervezet miatti demonstrációt a szülőknek szervezik, és azért délelőtt, hogy át tudják adni a petíciót. – Sem a 14 év alatti, sem a középiskolás diákokat nem hívjuk, persze a felügyeleti joggal rendelkező szülő magával hozhatja gyermekét; ha pedig pedagógusával engedné el az eseményre, azt éppen a félremagyarázások veszélye miatt tanácsos írásba foglalni – magyarázta Hardy. Tudatta, a szülők elkeseredettek, mert a tavalyi megszorító intézkedések miatt sommás összegeket fizetnek be felekezeti iskolák működésére az erre létrehozott alapítványnak. Ezért valószínű, hogy az idén a tavalyi 14 ezer résztvevőnél is többen lesznek a tüntetésen, várhatóan 20 ezres tömeg gyűlik majd össze.

Fontos változást jelentett be a BKK a 3-as villamossal kapcsolatban