A Margitszigetnek „mind történeti, mind régészeti szempontból legérdekesebb helye az a falazatrom, amely sűrű bokrok által födve a sziget dereka táján, a pesti parthoz közel terül el, ellenállhatatlanul ragadva el a látogató képzeletét az távol múlt ködébe” – olvashatjuk Törs Kálmán 1872-ben megjelent kalauzában. A szóban forgó regényes romok a Domonkos-rendi apácák Boldogasszonyról elnevezett középkori klastromának és templomának maradványai, amelyek Gárdonyi Géza képzeletét is megragadták: az Isten rabjai című, 1908-ra elkészült regényének írására ösztökélték.
A történelmi háttérben a tatárjárásnak a királyi családot sem kímélő kegyetlen következményeit találjuk. A muhi csatatérről a dalmát tengerpartig futó IV. Béla király elveszíti két leánygyermekét. A maga és hitvese, Laszkarisz Mária megmeneküléséért szent fogadalmat tesz: ha ismét leánygyermeke születik, az Úr szolgálatára ajánlja. Az 1242-ben világra jött Margitot kilencéves korában a dunai sziget zárdájába vitték hetven előkelő hölgy társaságában. A kolostornak tehát 1251-ben már állnia kellett. (Margit egy esztendővel élte túl atyját, 1271-ben halt meg.)
Az akkor Nyulak szigetének nevezett királyi birtokon a Domonkos-rend reguláit követő nővérek lakták a zárdát, amelynek fenntartására az ország különböző részein fekvő jelentős birtokokat rendelték. Egy 1259-ben kelt összeírás szerint a Boldogasszony tiszteletére szentelt apácakolostorhoz tartozott egyebek közt a mai pesti Belváros és Buda számos ingatlana, Duna-parti malmok és fürdők, Budajenő, Telki, Piliscsaba, Solymár, Pomáz, Sóskút, Tordas, Taksony, Tököl, Haraszti, Szigetszentmiklós, Cinkota, Kartal, Ipolyság, Szécsény, Sümeg, Iszkáz és más falvak, piacok, révek és vámok bevételei. A középkoron át virágzó Margitsziget – az 1300-as évektől viseli ezt a nevet is – pusztulását, mint annyi minden másét, a török vész okozta. 1541-ben, Buda elfoglalásakor a nővérek sietve elhagyták rendházukat, a szent életű királylány földi maradványait Pozsonyba vitték. Az épület ettől fogva három évszázadon át pusztult.
1838-ig a zárda helyét csak a dimbes-dombos földhalmok jelezték, amelyekből mindössze a gótikus szentély északi és déli fala magasodott ki. A nagy árvíz után a sziget birtokosa, József nádor földkitermelést engedélyezett a gátak magasítása céljára, ekkor bukkantak elő a régi kolostor mélyebben rejtőző szintjei. Újabb ásatásokra 1915-ben került sor, miután faültetés közben megtalálták a klastrom kora gótikus harangját. 1923-tól 1938-ig Lux Kálmán műegyetemi professzor, majd fia, Lux Géza építész vezette a kutatást, ők készítették el a nagyszerű épületegyüttes rekonstrukcióját is. 1958 és 1961 között felújították az ásatásokat, a kolostor mintegy fele azonban máig a föld alatt lappang. 1995-ben a főváros ötletpályázatot írt ki az elhanyagolt romkertre, ez alkalommal felújították a régészeti munkálatokat is, azonban ez is csak olyan ímmel-ámmal és főleg koncepció nélkül folyik, mint minden más a dilettáns vezetésű Budapesten. Csupán a történeti múzeum munkatársainak – elsősorban a kutatást vezető Irásné Melis Katalinnak – köszönhető, hogy az elmúlt években újabb fontos részletek kerültek elő az 1943-ban a katolikus egyház szentjévé avatott Margit királykisasszony kolostorából.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
